Védett madarak megmérgezése miatt nyomozás indult
ĀÖt egerészölyvtől és egy parlagi sastól származó mintában mutattak ki karbofuránt
ĀÖt egerészölyvtől és egy parlagi sastól származó mintában mutattak ki karbofuránt
ĀKartondobozokban, túlzsúfolt körülmények között tárolták őket
ĀFelesleges elpusztításuk komoly bírság megfizetésébe kerülhet
ĀSzámuk idén tavasszal már elérhette a 954 egyedet, ami rekordnak számít
Ā„A cirkusz nem az a hely, ahol az állatokat bántják! A cirkusz az a hely, ahol szeretik őket"
ĀA fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát ismerjük a világon
ĀColin Firth karaktere meghal ugyan a szudáni polgárháborúban, de mégis láthatjuk majd a széria negyedik filmjében is
ĀA bőséges táplálék segíti a szaporodást: a pocok ugyan kevés, de van bőven sáska
ĀAzt tervezték, a sérült madár lesz az ebéd
ĀRezervátumnak jelölnek ki egy igen jelentős vízterületet
ĀA Dél-Amerika nagy részének folyói, tavai és mocsarai környékén őshonos emlős a legnagyobb termetű ma élő rágcsálófaj
ĀÖtven madarat találtak a férfinál
ĀFRICSKA. Azoknak a vadászoknak a nevében szólalok föl, akik egytől egyig rendes emberek, s soha eszükbe nem jutna védett állatot lelőni
ĀBotrány Kambodzsában – vizsgálódás Amerikában