Idén először több energiát termel az EU megújuló forrásból, mint amennyit Oroszországból importál
ĀA gazdasági összeomlástól való félelmek alaptalannak bizonyultak – mondta Von der Leyen
ĀA gazdasági összeomlástól való félelmek alaptalannak bizonyultak – mondta Von der Leyen
ĀA megbeszélés középpontjában a magyar fiatalok és az Erasmus+-program állt – írta közösségi oldalán
ĀVon der Leyen szerint Ukrajna győzedelmeskedhet a háborúban
ĀAz Európai Bizottság elnöke szerint a szabad demokráciák számára kulcsfontosságú év lesz az idei
ĀUrsula von der Leyen szerint Brüsszel a magyar vétó fenntartása esetén is folytatni akarja a háború finanszírozását
Ā„Belgium üzenete nagyon világos. Mielőtt nagyobbak leszünk, jobbá kell válnunk.”
ĀAnnyi fáradságot vehettek volna az uniós propagandisták, hogy valami fantáziadúsabb jelmondattal állnak elő, olyannal, ami legalább köszönő viszonyban van a valósággal
ĀNem akármilyen díjat kapott a külpolitikai vezető
ĀUgyan már napokkal ezelőtt befejeződött az Európai Tanács idei utolsó ülése, ám jól mutatja, hogy milyen jelentősége volt az eseménynek, az azóta is szűnni nem akaró értékelésözön
ĀNAPI KOMMENTÁR. Mintha a választások előtt pártonkívüliként pártfeladatot hajtana végre
ĀAz, hogy világunk egy soha nem látott, sőt eddig soha nem is értelmezhető káosz felé halad, ma már bágyadt közhely, de hogy ez miért van így, arra nem nagyon van válasz
ĀAz EP négy frakcióvezetője közös levelet küldött a bizottság elnökének, hogy megakadályozzák a Magyarországnak járó, tízmilliárd eurós kohéziós forrás kifizetését
ĀTámogatja az erőszakos telepesek megbüntetését
ĀSzerinte Ukrajna nemcsak a megszálló ellen, hanem Európáért harcol
Ā„Nem létezik olyan forgatókönyv, amelyben »Ursula von der Leyen izmozásából« az Európai Unió győztesen kerülhetne ki”
ĀUrsula von der Leyen és Charles Michel arra akarja rákényszeríteni a kínaiakat, hogy segítsenek nyomást gyakorolni Oroszországra
ĀHszi Csin-ping kínai államfő a Tiaocsütaj állami vendégházban fogadta Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét és Josep Borrellt, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét
ĀBrüsszeli korrupció gyanúja a Pfizer-beszerzéseken
ĀNehezen begyógyuló sebeket okozott korábban az ukrán gabona kérdése
ĀAz ukrán elnök azt is elmondta, szerinte mi lehet majd fordulópont a háborúban
Ā„Mi Európát és Magyarországot védjük”
ĀA vállalás teljesítése valamivel több időt vesz igénybe
ĀNézzük, a nemzeti konzultációs plakát ürügyén mi mindent is kiáltott bele abba az európai parlamenti sötétségbe a mi egyik derék hazaárulónk
ĀDeutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője reagált a bizottság elnökének szavaira
ĀAz elmúlt években több világraszóló botrány maradt következmények nélkül Brüsszelben
ĀA brüsszeli bürokrácia változatlanul meghívókat küld a migránsoknak, mutat rá a politikus
ĀAz Európai Bizottság nemrégiben munkaközvetítő rendszer kidolgozását javasolta
ĀKi kell állni a szuverenitásunk mellett
ĀAz Európai Bizottság elnöke által irányított vakcinabeszerzés miatt a fölöslegesen megrendelt oltóanyagért is fizetni kell