Az Európai Bizottság elnöke Szent II. János Pál lengyelországi szülőházába látogatott
ĀA wadowicei székesegyház előtt Von der Leyen megkoszorúzta az egyházfő emlékművét is
ĀA wadowicei székesegyház előtt Von der Leyen megkoszorúzta az egyházfő emlékművét is
ĀVarsó februárban világos cselekvési tervet mutatott be az aggályok kezelésére
ĀUrsula von der Leyen: Egy olyan Kína, amely betartja a szabályokat, mindannyiunk számára hasznos
ĀA csúcstalálkozón várhatóan szóba kerül az ukrajnai, illetve a gázai háború is
ĀAz embereket meg kell győzni – így a Bizottság –, de ha ez valamilyen okból nem sikerülne, a hatóságoknak joga van a renitenseket kirekeszteni, átnevelni, végső esetben likvidálni
ĀUrsula von der Leyen: Az Európai Unió azóta megerősödött, és Magyarország is számtalan módon gyarapodott
ĀAz EU végrehajtó szerve eljárást indított a ByteDance ellen a TikTok Lite alkalmazás miatt
ĀIsmét felszólította az uniós országokat arra, hogy összefogva biztosítsanak fegyvereket Ukrajnának
ĀGyőri Enikő szerint az uniós bizottság elnöke „alternatív valóságban él”
ĀMind a NATO, mind az EU 100 milliárd eurót szeretne védelemre költeni – ez pedig összetűzéshez vezet a két brüsszeli székhelyű intézmény között
ĀA közel-keleti régió stabilitásának fontosságát emelte ki a politikus
ĀSzavai szerint új európai gondolkodásmódra lesz szükség
ĀA kis- és középvállalkozásokért felelős posztot egyelőre nem töltik be
ĀA Politico szerint egyre bizonytalanabb a Bizottság elnökének újrázása
ĀA büntetőintézkedések az ország drón- és rakétaprogramjait érintenék
ĀÖnmérsékletre, valamint a helyzet elmérgesedésének megelőzésére szólítottak fel
ĀTrump például leszögezte, hogy az ő elnöksége alatt ez sosem történt volna meg
ĀAz úgynevezett „Russiagate”-ben bizonyítékok nem kerültek elő, de atombombaként használják a szuverenisták ellen
ĀGyőzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson, és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz – mondta
ĀA nyomozás már több hónapja folyik
ĀA Kreml szóvivője beismerte, hogy az ország háborúban áll, ami bizonyítja, hogy Oroszország elárulta saját állampolgárait” – üzente Von der Leyen
Ā„Felgyorsítjuk katonai támogatásunkat, lőszert, rakétákat és légvédelmi rendszereket szállítunk Ukrajnának”
ĀÚgy véli, a legfontosabb feladat az új befektetések biztosítása és felgyorsítása
ĀVon der Leyen gyors tárgyalásokat sürgetett, amíg élni tudnak a lendülettel