Az ízületi gyulladás első apró jeleit sem szabad figyelmen kívül hagyni
ĀNézzük, melyek az első jelei annak, hogy valami nem stimmel!
ĀNézzük, melyek az első jelei annak, hogy valami nem stimmel!
ĀFertőző betegség, mivel az atkák gyorsan terjednek egyik emberről a másikra
ĀFigyeljünk oda ezekre az árulkodó jelekre a körmeinken
ĀA test jelzőrendszere a tünet. Életmentő lehet, ha valaki ismeri a testének a jelzéseit és nem akkor ijed meg, amikor már nagy a baj
ĀKeresztallergia jele is lehet, ha a szájat érintő tünetei vannak a gyermeknek
ĀA veserák szövődményes magas vérnyomást és vérszegénységet is okozhat
ĀOda kell figyelni az elváltozásokra
ĀA kivi a téli hónapok kedvence, de sok gyermeknél okoz allergiás tünetet
ĀJakab Ferenc: Ebből a covidjárványból van még három hónap, és az idősekre, valamint a krónikus betegekre ugyanolyan veszélyes
ĀA gyomorrák kezdetben nem okoz ijesztő tüneteket – éppen ezért nehéz felismerni
ĀAz orvos szerint az sem mindegy, hogyan mérjük a vérnyomásunkat
ĀFontos tudni, hogy a madárinfluenza-vírus nem terjed a kellően megfőzött, illetve megsütött ételek útján
ĀVan, amikor valóban a túl sok sav váltja ki a gyomorégést
ĀNem biztos, hogy a gumi szoros
ĀA demencia kezdeti szakaszában előfordulhat, hogy a beteg nem tudja azonosítani, nem ismeri fel a szagokat
ĀA balesetek elkerülése érdekében érdemes biztonságosabbá tennünk a lépcsőt
ĀKezeletlen esetben a baktérium átterjedhet a mandulákra, a bőrre, a vesére, a vérbe, a tüdőre és a középfülre is
ĀA polidipszia, ismertebb nevén túlzott szomjúság a magas vércukorszint egyik kezdeti tünete lehet
ĀA demencia nem egyik napról a másikra jelenik meg, hanem lassan, alattomosan érkezik
ĀA rák egyik jele a nyaknál jelentkezhet. Fontos foglalkozni vele
ĀNem tűnik veszélyesnek, de a torokrák jele is lehet ez a sokaknál megjelenő tünet