Nógrádi György: A közel- és a közép-keleti háború bármelyik pillanatban kirobbanhat
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint Izrael a katonai eredményeitől függetlenül a békét sosem tudta megnyerni
ĀA biztonságpolitikai szakértő szerint Izrael a katonai eredményeitől függetlenül a békét sosem tudta megnyerni
ĀA törvény riadalmat keltett az állatvédők körében, a legnagyobb ellenzéki párt fellebbez
ĀSomkuti Bálint szerint Törökország egyre ambiciózusabb külpolitikát folytat, a Közel-Keleten pedig egy nagy átalakulás zajlik
ĀAz érdeklődők csaknem száz látványműhelyben ki is próbálhatják az egyes mesterségeket
ĀDmitrij Peszkov elnöki szóvivő újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy a Kreml nem fogja kommentálni az ügyet, amíg a nyomozás tart
ĀTörökországban szenvedett halálos balesetet a híres orosz motoros és blogger
ĀA görög, illetve a török vezetők szombati kijelentései és megnyilvánulásai szerint nincs közeledés a két fél között
ĀA nemzetközi hitelminősítő a döntést azzal indokolta, hogy Törökország határozottan visszatért az ortodox monetáris politikához
ĀCiprus északi részére 1974-ben vonult be a török hadsereg
ĀAz Európa-bajnoki selejtező B ligájának hatodik fordulójában 4–1-re kaptak ki „lányaink”, így harmadikként jutottak tovább csoportjukból
ĀSem Izrael, sem az ukrajnai háború, sem Szíria és még Kína megítélésben sem ért egyet szövetségeseivel a török elnök
ĀTörökország a migráció tekintetében frontországnak számít
ĀSzijjártó Péter: A béke mint kifejezés is gyakorlatilag illegitimmé vált
ĀCélja a török–szíriai kapcsolatok helyreállítása
ĀAz olasz származású török szövetségi kapitány szerint ,,mindent kiadtak magukból"
ĀHakan Fidan szerint elsőbbséget kell biztosítani a diplomáciának a konfliktus rendezésében
ĀA két ország közötti kereskedelmi forgalom újabb rekordot döntött, tavaly már a négymilliárd dollárt is meghaladta
ĀNevezetesnek számít az osztrákok kedd esti szépítő találata is
ĀLábbal és fejjel is eredményes volt a török védő az osztrákok ellen
ĀHamar, már a 20.percben emberhátrányba kerültek a csehek, akik így is sokáig versenyben voltak a döntetlenért
ĀFontos, hogy az elrettentés és a védelem politikája Rutte vezetése alatt is prioritás legyen
ĀA külföldi hatóságok a törökországi gyártás telephelyén is folytattak ellenőrzést
ĀA Lorica Squamata típusú páncélt 2020-ban találták meg Északkelet-Törökországban
ĀA tűz csütörtökön késő este keletkezett, és az erős szél miatt gyorsan terjedt
ĀTalán az Európa-bajnokság eddigi legjobb meccsét láthattuk, amelynek hajrájában a georgiaiaknak volt óriási lehetőségük az egyenlítésre, a végén mégis két góllal kaptak ki
ĀZsúfolt orosz bevásárlóközpontban készülő terrortámadást akadályoztak meg a török titkosszolgálatok
ĀMegunták az EU hitegetését Ankarában