Soltész Miklós: folytatódik a templomfelújítási program
ĀA magyar kormány a következő tíz évben évenként 2,5 milliárd forintot biztosít az ötezer fő alatti településeknek
ĀA magyar kormány a következő tíz évben évenként 2,5 milliárd forintot biztosít az ötezer fő alatti településeknek
ĀEgyiptom istenei között is dúltak a politikai játszmák
ĀAthén aranykorának egyik legfontosabb műemléke
ĀA Babilóniai Birodalom titkai
ĀA kutatók a templom építésének történetéről is új ismereteket szereztek
ĀKiemelte: közös felelősség, hogy a fiatalok a következő években, évtizedekben is meg tudják tölteni a templomot
ĀEzüst rituális eszközök, aranyékszerek és törékeny alabástromtartályok a tengerben
ĀA kápolna állapota az elmúlt évtizedekben leromlott, ezt hozták most helyre magánerőből
ĀOlasz Ferenc Fejfák című filmjéből részlet látható a Műcsarnok II. Nemzeti Szalon című kiállításán
ĀA Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jól látható, hogy a kereszténység mit tett hozzá a magyarság életéhez