A mexikói hatóságok 3427 bébiteknőst foglaltak le egy közúti ellenőrzés során
ĀKartondobozokban, túlzsúfolt körülmények között tárolták őket
Óriásteknőst találtak a Hamburg melletti vízelvezető rendszerben
ĀHamburgtól mintegy harminc kilométerre
A mocsári teknősök élőhelyének megóvására indult fejlesztési projekt
ĀA fejlesztéssel hozzájárulnak az éghajlatváltozás hatásainak mérsékléséhez is
Teknősvész
ĀFRICSKA. Nagy a riadalom a Balaton partján, aligátorteknős került elő egy tóparti vizesárokból Őszöd és Szárszó között
Veszélyes aligátorteknőst találtak a Balatonnál
ĀEgy horgász hálójában akadt fenn a 20 centis páncélos állat
Figyeljünk az úton átkelő teknősökre!
ĀA májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől akár néhány kilométeres távolságra is elvándorolhatnak
Teknőstojásokkal ünneplik a húsvétot Ausztráliában
ĀSikeres volt a szaporítás a Manning-folyami teknős, a harangteknős és a széles héjú teknős esetében
Az emberiség fontos mérföldköveit mind átélte a 190 éves teknős
ĀJonathan születése óta a világ mérhetetlenül megváltozott
Petőfi Sándor gyerekkorában is élt már ez a teknős
Ā191 éves lett a világ legöregebb teknőse
Lőtt sebekkel találtak egy elpusztult delfint Horvátországban
ĀA közönséges delfin az egyik legelterjedtebb faj az Adriai-tengerben, és szigorúan védett
70 centiméteres aligátorteknőst fogtak be a Balatonnál
ĀAz állatot vélhetően egy ládában dobták ki, azonban könnyedén szétrágta azt, és kiszabadult
Teknősszex miatt lett állatgondozó a német sztárfutballista
ĀAz állatok kiskorától kezdve fontos szerepet játszottak az életében
Fürdőzőkre támadó teknősökről számolt be a horvát sajtó a napokban
ĀAz álcserepesteknősök akár kétméteresre is megnőhetnek
Veszélyes, egzotikus ragadozót fogtak ki egy magyar patakból
ĀAz állat Észak-Amerikában őshonos
Élettelenül találták az utolsó nőstényt, kihalhatott egy különleges teknősfaj
ĀMár csak három hím példányról van tudomásuk a szakembereknek
Harapós hüllő került elő a Balatonból
ĀÖtkilós aligátorteknőst fogott egy keszthelyi horgász
Nem tartóztatták le a teknőst agyonütő nőt
ĀAz elkövető tettével csak fel akarta magára hívni a figyelmet
Elfogták a teknőst agyonütő nőt
ĀV. Adélt előállították, a nyomozó hatóság őrizetbe vételét és bíróság elé állítását tervezi
Kockakővel ütötték agyon az Állatkert görög teknősét
ĀÁllatkínzás miatt nyomoz a rendőrség a történtek kapcsán, fotót is közzétettek a feltételezett elkövetőről