A tudomány nemzetközi
ĀA Stipendium Peregrinum program a nemzet befektetése a fiatal tehetségek tudásába
Négymilliárd forintos keretösszeggel indult el a Nemzeti Tehetség Program
ĀA tavalyi évben rekordot döntött a támogatások száma
Fontos küldetése van a tehetséggondozásnak
ĀVarga-Bajusz Veronika a hazai programok széles spektrumát ismertette
Új szemléletre van szükség az innovációs ütem követéséhez
ĀFontos, hogy a szakmai fejlesztést már a diákok oktatásának kezdetén stabil alapokra helyezzék
Új tehetséggondozó program indul Krausz Ferenc vezetésével
ĀHankó Balázs szerint egy világszínvonalú kutatói környezet megalapítása a cél
Általános iskolásoknak tart tehetséggondozó programokat az MCC
ĀA kiemelkedő képességű gyermekek kibontakozását segíti
„Egy tehetség se kallódjon el!”
ĀÉvente több százezer fiatal részesül a tehetségprogramok támogatásában
A tehetséggondozás nemzeti ügy
ĀA kormány feladata, hogy biztosítsa a tehetségek és a velük foglalkozó szakemberek számára a megfelelő környezetet és feltételeket
A magyar tehetséggondozás nemzetépítés
ĀSulyok Tamás: A magyar tehetségnek nem lehet határt szabni
„A cirkusz manézsa egy földre fektetett glória”
ĀMagyarország ma Európa vezető cirkuszművészeti központja, méltán lehetünk büszkék erre az Érdemes Művész díjjal kitüntetett Fekete Péter szerint
Bonis Bona-díjjal ösztönzik a tehetséggondozást
ĀSzakembereket, önkormányzatokat és vállalatokat jelöltek az elismerésre
A tudomány nélkülözhetetlen a nemzet fennmaradása szempontjából
ĀOrbán Viktor: Jelen kell lennünk ott, ahol a világ legnagyobb szellemei alkotnak
Idén is díjazzák a tehetséggondozókat
ĀNagy-Vargha Zsófia: Idén huszonöten kaphatják meg az elismerést
A tehetségek felismerése és segítése kiemelten nagy felelősség és áldozat
ĀBalatoni Katalin a tehetséggondozás területén kiemelkedő eredményt elért pedagógusok elismerő okleveleinek átadásán szólalt fel
Kétezer tanár kapott ösztöndíjat
ĀA pályázat célja a tehetséggondozásban részt vevő pedagógusok szakmai elismerése
A Kárpát-medence a tehetségek földje
ĀHankó Balázs kiemelte, a kormány fontosnak tartja a tehetséggondozást határon innen és túl
Együttműködést kötött a Bosch csoport és a pécsi egyetem műszaki kara
ĀCélja az innováció és tehetséggondozás
Orbán Balázs: A fiatal tehetségek felkarolása a jövőbe vetett bizalom
ĀNapjainkban van igazán nagy szükség a jövőbe vetett hitre és a tehetséggondozásra
1,3 milliárd forintnyi támogatás a fiataloknak
ĀA Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjra 8 és 30 év közötti fiatalok pályázhatnak
KIM: Tehetséges középiskolás diákokat várnak a START Ideathon ötletversenybe
ĀA pályázatra november 22-ig lehet jelentkezni
Már lehet pályázni a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra
ĀA pályázatot két kategóriára osztották
A kormány célja, hogy egy tehetség se kallódjon el
ĀVarga-Bajusz Veronika: A tehetséggondozás nemzeti ügy
Varga-Bajusz Veronika: A tehetséggondozás nemzeti ügy
ĀKiemelten támogatják a természettudományos szakterületeket