Magyar siker a 36. EU Fiatal Tudósok Versenyén
ĀA magyar csapat innovatív projekttel nyerte el a zsűri tetszését
Új esélyt kaphatnak rászoruló, tehetséges gyerekek
ĀMegnyílt a jelentkezés a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ösztöndíjára
Megnyílt a jelentkezés a Köbüki tehetséggondozó tanári ösztöndíjra
ĀA tehetséges diákokat segítő pedagógusok anyagi támogatást kapnak
A tehetséges és sikeres magyarok évszázadokon keresztül bizonyítottak
ĀA 2013-ban alapított Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj forrását a Nemzeti Tehetség Program biztosítja
Cziffra Fesztivál: Átadták az életmű- és a tehetségdíjakat
ĀAz elismeréseket a Zeneakadémia Nagytermében tartott gálakoncerten adták át
„Kornisnak elment a maradék esze”
ĀNAPI KOMMENTÁR . Tudjuk jól, hogy Magyarország „szürke állománya” az a többség, amely Orbán Viktort tartja kormányon. Azért, mert következetesen kiáll a magyarok érdekei mellett
A kormány célja, hogy egy tehetség se kallódjon el
ĀVarga-Bajusz Veronika: A tehetséggondozás nemzeti ügy
Nagy-Vargha Zsófia: A Nemzeti Tehetség Program befektetés
ĀÚjdonság, hogy a programot célzottan a természettudományos területek felé terelik, és az egyetemek számára írtak ki pályázatot
Idén is lesz magyar a Nobel-díj átadáson
ĀA Magyar Innovációs Szövetség hétfőn választotta ki az idei delegáltat
Nagy-Vargha Zsófia: Az a cél, hogy minél több fiatal kibontakoztathassa tehetségét
ĀFontos, hogy a mentorált tehetségek útját nyomon tudják követni
Több százezer fiú volt szerelmes Venczel Verába
ĀA színikritikus szerint szépségét kétségkívül a tehetsége fényesítette ki ünnepire
Szalai Zoltán: A műveltség a kultúraátadás feltétele
ĀÚgy fogalmazott, a tehetség sem ér önmagában sokat, ha nem társul hozzá tájékozottság és nyitottság
Szoboszlai Dominik elszólta magát: Gécsek Fanni után vele tölti legtöbb idejét a Liverpool aranylábú focistája + VIDEÓ
ĀPedig a legtöbben azt remélték, hogy Fanni a diploma után kiköltözik Dominikhoz Liverpool-ba
„Végre valaki, aki jól ejti ki a nevem!” – Szoboszlai megdicsérte az angol kommentátort + VIDEÓ
ĀA magyar klasszis első Premier League-gólja után nyilatkozott a brit sajtónak