Azerbajdzsánból kaphatunk zöld villamosáramot
ĀSzijjártó Péter szerint a beruházás reálisan három-négy év alatt valósulhat meg, létrejötte nagy hozzájárulást jelentene energiaellátásunk biztosításához
ĀSzijjártó Péter szerint a beruházás reálisan három-négy év alatt valósulhat meg, létrejötte nagy hozzájárulást jelentene energiaellátásunk biztosításához
ĀMagyarország kőolaj- és földgázellátását jelenleg fizikailag lehetetlen az orosz energiaforrások nélkül biztosítani
ĀNem az a kérdés, hogy mennyibe kerül, hanem az, hogy lesz-e gáz, figyelmeztet Menczer Tamás
ĀVilágszerte mennek fel az árak, szakadnak meg az ellátási láncok és válik bizonytalanná az eddig megingathatatlannak hitt energiaellátás – mutatott rá a miniszter
ĀSzijjártó Péter: Alternatívahiány, műszaki és politikai kihívások álltak elő a szállítási útvonalak tekintetében
ĀA harcok miatt fokozott a nukleáris eszkaláció, a téves számítások veszélye – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter
ĀElítéljük a katonai agressziót, de magyar kormánynak a magyar emberek felé van a legnagyobb felelőssége, ezért mindenképpen meg kell akadályoznia az ország belesodródását a háborúba
ĀMinél hamarabb békére és tűzszünetre van szükség, figyelmeztetett a külügyminiszter
ĀSzijjártó Péter Üzbegisztán elnökének külügyi megbízottjával tárgyalt
ĀAz embercsempészek száma is egyre nő, idén már csaknem kilencszáz csempészt kellett őrizetbe vennie a magyar rendőrségnek
ĀMagyarország nem csak szavakban, de tettekben is segíti Bosznia–Hercegovinát + video
ĀCsak a nyugati politikusok arcvesztését igyekszik megakadályozni a gázfogyasztásról szóló javaslat
ĀSzijjártó Péter: Magyarországon öt Konfuciusz Intézet működik, ahogy Pekingben is van Magyar Kulturális Intézet
ĀMagyarország lokális kivétel kell legyen a kontinentális válságban - hangsúlyozta a miniszter
ĀSzomszédunk történetének legnagyobb tűzvészével küzd
ĀMagyarország Ausztriát és Európát is védi – hangsúlyozta a külügyminiszter Burgenland tartományfőnökének
ĀA magyar külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt a gázellátásról + ÚJ VIDEÓVAL
ĀAz év legnagyobb magyarországi beruházása valósul meg + VIDEÓ
ĀA külügyminiszter a Fox Newsnak nyilatkozott + VIDEÓ
ĀAz alacsony adók jelentette versenyelőny elvétele a kommunizmusra emlékeztetne
ĀA külügyminiszter szerint a gyermekek a legnagyobb vesztesei az ukrajnai háborúnak
ĀAmíg nincsenek komoly tárgyalások, addig nincs esély a békére - mondta a miniszter+ VIDEÓ
ĀA kínai vállalatok elégedettek magyarországi beruházásaikkal
ĀA kormányzat az ország energiabiztonságának erősítése érdekében széles körű tárgyalásokat folytat + VIDEÓ
ĀAusztria és Magyarország is békét akar - jelentette ki Szijjártó Péter bécsi látogatása során + VIDEÓ
ĀMinden eddiginél nagyobb migrációs nyomás alá kerül Európa - Magyarország helyzete speciális, hiszen kettős nyomás alatt áll, mondta Szijjártó
ĀHa lenne jele a megszorításoknak, a baloldalon kirakhatnák azt a kitűzőjükre - vélte Dömötör Csaba
Ā„A határsértés bűncselekmény, amit büntetni fogunk” + VIDEÓ
ĀSzijjártó Péter szerint ennek egyértelmű oka van
ĀA déli határon az agresszió új szintje tapasztalható Szijjártó Péter szerint