Az európai szenvedésből Amerika profitál - Videó
ĀUkrajna a támogatás ellenére is bojkottál magyar cégeket
ĀUkrajna a támogatás ellenére is bojkottál magyar cégeket
ĀA szankciók miatt Európa gazdasága recesszió felé rohan
ĀA külügyminiszter szerint a két probléma egyszerre már túl sok lenne a kontinensnek
ĀA külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben jelezte, hogy a kormány pusztán az újabb közös hitelfelvételt ellenzi
ĀDecember 13-ra újabb rendkívüli tanácsülést hívtak össze
ĀA kőolajszállítások időszakos akadozására a következő időszakban is számítanunk kell
ĀAz Európai Bizottság javaslatai nem megoldják, hanem súlyosbítják a válságot
ĀÚj és fontos mérföldkő a nemzeti űrhajós program
ĀMagyarország a mértéhez képest figyelemreméltó eredményt ért el az űrkutatás és űripar területén
ĀA migráció kiváltó okait kellene kezelni
ĀEnergia nélkül az emberek se tudnak élni és a gazdaság se tud működni
ĀA külügyminiszter Szocsiban kritizálta a német exportügynökséget, amely még nem hagyta jóvá az új paksi blokkok irányítástechnikájának kivitelét
ĀA külügyminiszter szerint az energiabiztonságot főleg a nukleáris kapacitások bővítése oldhatja meg, ennek akadályozása tehát támadást jelent a nemzeti szuverenitás ellen
ĀA bővítés egyszerre nemzetstratégiai és nemzetbiztonsági érdeke Magyarországnak
ĀTerelnek, mentik magukat, pedig világos, miből mi következik, mondta a miniszter + VIDEÓ
ĀA BMW debreceni beruházása a korábban bejelentettnél is többről fog szólni
ĀA beruházásokból lesz munkahely, a munkahelyekből termelés, a termelésből gazdasági növekedés
ĀMagyarország azért vásárol gázt Oroszországtól, mert fizikailag kizárt, hogy nélküle oldja meg a gázellátást
ĀA külgazdasági és külügyminiszter is követi a labdarúgó-világbajnokságot
ĀSzijjártó Péter: Együttműködésünk legrobosztusabb területe a felsőoktatás
ĀA külügyminiszter a dél-koreai Chokwang Paint üzemátadó ünnepségén hangsúlyozta, hazánk az ágazat elektromos forradalmának Európa-bajnoka
ĀSzijjártó Péter tájékoztatása szerint a háború eszkalációját sikerült elkerülni, de mielőbbi tűzszünetre és tárgyalásokra van szükség
ĀA magyar külügyminiszter úgy fogalmazott: meg kell előzni a tragikus és kontrollálhatatlan következményeket
ĀA magyar külügyminiszter saját közösségi oldalán tájékoztatott a lengyel kollégájával, Zbigniew Rauval történt egyeztetéséről
ĀRománia schengeni csatlakozásáról: a közös határon nincs migrációs nyomás, Bukarest teljesítette a feltételeket
ĀA miniszter az energiaellátás biztonságáról elmondta, hogy Romániának jelentős szerepe van a földgázbeszerzés diverzifikációjában
ĀNe terjesszenek hazugságokat Magyarország kapcsán, figyelmeztetett a miniszter
ĀA külgazdasági és külügyminiszter német kollégája hitelfelvétellel kapcsolatos kritikájára reagált közösségi oldalán
ĀAz energiabiztonság tekintetében Törökország szerepe jelentős mértékben megnőtt