Szijjártó Péter: 210 milliárd forintos beruházással 450 új munkahely Rácalmáson
ĀA dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget ma Magyarországon
ĀA dél-koreai cégek alkotják a negyedik legnagyobb beruházói közösséget ma Magyarországon
ĀKell a vitához való jog
ĀReménykedve várják a híreket
ĀA tárcavezető a Weltwoche című hetilapnak adott interjúban leszögezte, hogy Magyarország továbbra is erősen a béke pártján áll
ĀA külügyminiszter kiemelte, Magyarországon továbbra is a felelősségteljes növekedés mellett tesszük le a voksunkat
ĀLendületesek a kapcsolatok
ĀAz illegális migrációs hullámokban elvegyülő terroristák mind Európába akarnak jutni – fogalmazott közösségi oldalán a magyar diplomácia vezetője
ĀKiemelte, kritikus fontosságú lenne Európa számára Egyiptom stabilitásának megőrzése
ĀA Hamász öt magyar állampolgárságú személyt is fogva tart
ĀA Zhejiang Shuanghuan Driveline piacvezető lesz Európában az elektromos autók motorjaihoz szükséges fogaskerekek és tengelyek gyártásában
ĀSzijjártó Péter 2014. szeptember 23-a óta tölti be a külügyminiszteri posztot
ĀA tárcavezető a városban rendezett gazdasági konferencián tartott beszédet
ĀHangsúlyozta, hogy Közép-Európa súlyos kihívásokkal néz szembe, s ma az energiaellátás biztonsága is talán fontosabb, mint valaha
ĀKiemelte, az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkánra
ĀKiemelte, hogy ez a beruházás is bizonyítja, hogy megéri józan észen alapuló külpolitikát folytatni
ĀEgy konzul a repülőtéren, egy a stadionnál, kettő pedig a szurkolók által a közös meccsnézés helyszíneként megjelölt ponton fog szolgálatot teljesíteni
ĀMár csak egy magyar állampolgár tartózkodik a területen, aki a maradás mellett döntött
ĀA világ biztonsága ma van a legrosszabb formában a hidegháború óta, s különösen igaz ez Európára
ĀA blokkokra szakadás helyett összeköttetésekre van szükség
ĀIdén megdőlhet az illegális határátlépési kísérletek számának hétéves rekordja
ĀKözölte, hogy az elmúlt nyolc évben Európa folyamatosan masszív bevándorlóáradattal nézett szembe
ĀKiemelte, hogy az autógyártó nélkülözhetetlen szereplője volt a hazai gazdaság sikereinek
ĀAz atomenergia az egyetlen módja annak, hogy nagy mennyiségben termeljünk áramot
ĀKiemelte, senki nem akadályoz meg senkit Ukrajna támogatásában
ĀA szankciókkal az európai gazdaság minimum lábon lövése történt
ĀA katonai műveletek sikere nem pusztán Izraelnek, hanem az egész világnak az érdeke
ĀAz EU-s külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozáásra utazott el a magyar diplomácia vezetője
ĀA külügyminiszter kiemelte: mi a szankciók helyett globális együttműködést és összeköttetéseket akarunk
ĀA külügyminiszter egyúttal üdvözölte, hogy az Egyesült Államok jelentősen lazította a Venezuelával szembeni korábbi korlátozásait