Szijjártó Péter: Megbukott a liberális mainstream terve
ĀNem sikerült kizáratni Donald Trumpot a versenyből
ĀNem sikerült kizáratni Donald Trumpot a versenyből
ĀKiemelte, hogy hazánk egyik fontos célkitűzése lesz a soros EU-elnökség során a nyugat-balkáni bővítés felgyorsítása
ĀSzijjártó Péter hangsúlyozta, hogy külpolitikai stratégiája tervezésekor a kormány mindig prioritást ad a szomszédos államokkal felépítendő jó viszonynak
ĀSzijjártó Péter leszögezte, hogy ha lesz lehetősége, vagy szükség lesz rá, akkor a jövőben is tárgyalni fog az orosz kollégákkal
ĀSzijjártó Péter emlékeztetett, hogy ukrán kollégájával folytatott, januári tárgyalásán is egyértelművé tette a magyar elvárásokat ez ügyben
ĀHangsúlyozta, hogy az együttműködés tisztességes versenyre alapuló világkereskedelmet feltételez
ĀA lengyel miniszterelnök bírálta Magyarország szlovák külügyminiszterét amiatt, hogy találkozott Szergej Lavrovval
ĀÉszszerű megállapodásra lenne szükség a szemben álló felek között
ĀA tárcavezető világossá tette, hogy az amerikai elnök személyéről kizárólag az Egyesült Államok állampolgárai dönthetnek
ĀA külgazdasági és külügyminisztérium vezetője a rendkívüli, a közel-keleti válság kapcsán rendezett ENSZ-közgyűlési ülésre érkezett New Yorkba
Ā„Európa továbbra is háborús pszichózisban szenved”
ĀA külügyminiszter kiemelte, hogy ez a háború nem a miénk
ĀA külügyminiszter, aki az Antalyai Diplomáciai Fórumon tartózkodik Törökországban, több ország képviselőjével is megbeszélést folytatott
ĀKiemelte, hogy a két országra nagy szükség van Magyarország földgázellátásának biztosítása terén
ĀMélanie Joly gratulált Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációjához
ĀA tájékoztatás szerint a felek kifejezték aggodalmukat az ukrán–orosz háború lehetséges eszkalációja miatt
Ā2023-ban megdőlt a kiviteli rekord, hazánk még soha nem exportált annyit, mint tavaly
ĀMegjegyezte: az elmúlt években mintegy 800 milliárd forintnyi fejlesztést hajtottak végre
ĀAz észak-atlanti szövetség két évvel ezelőtt kimondta, hogy nem hadviselő fél
ĀSzavai szerint a terrorizmus és a migráció egyfajta ördögi kört alkot, mivel a terrorizmus a bevándorlóáradatok egyik fő kiváltó oka
ĀSzijjártó Péter határozott fellépése nyomán egyre kevesebben látják mártírként az Antifa terroristáját
ĀA miniszter kiemelte, ha az európai országok katonákat küldenének Ukrajnába, akkor az a harmadik világháború kitörésének veszélyével járna
ĀA tárcavezető megdöbbenését fejezte ki az Ilaria Salis olasz állampolgár magyarországi fogva tartásával kapcsolatos reakciók felett
ĀA miniszter kiemelte, 2023-ban meghaladta a nyolcmilliárd eurót, s ezzel rekordot döntött a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke
ĀLeszögezte: mindenkinek joga van a biztonságos élethez saját lakóhelyén
ĀSzavai szerint rendkívül jelentős érdemeket szerzett abban a visegrádi együttműködés, hogy Közép-Európa erős, szuverén és versenyképes tudott maradni
ĀMagyarország álláspontja világos és sziklaszilárd
ĀNagy szükség is lesz a szoros közép-európai együttműködésre egy sor veszélyes brüsszeli döntés megakadályozása érdekében – fogalmazott
ĀStratégiai hibának minősítette az Európai Unió hozzáállását a miniszter
ĀA jelenlegi bizonytalan globális helyzetben a stabilitás, az állandóság és a kiszámíthatóság jelenti a legnagyobb értéket