Varga Mihály: Az EU versenyképességének erősítése az uniós pénzügyminiszterek budapesti találkozójának fő témája
ĀA pénzügyminiszter egyúttal kiemelte, hogy minden adott egy sikeres rendezvényhez
ĀA pénzügyminiszter egyúttal kiemelte, hogy minden adott egy sikeres rendezvényhez
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, az eltávolodás a konszenzus alapú döntéshozataltól gyengítené a politikai egységet
ĀA pénzügyminiszter a csütörtökön kezdődő uniós pénzügyminiszteri találkozó témáit ismertetve kiemelte: fontos célunk az uniós zöldátmenet
ĀA tárcavezető egyúttal hangsúlyozta: az EU-hoz csatlakozni kívánó országok teljesítményét külön-külön kell elbírálni
ĀAz egyezményt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2024. május 17-én fogadta el Strasbourgban
ĀA magyar elnökségnek az a célja, hogy egy új európai versenyképességi megállapodást hozzon tető alá
ĀAz államtitkár szerint a kormány be akarja hajtatni Brüsszelen a határvédelemre és a migráció kezelésére fordított összegeket
ĀMohácson a hétvégén a III. Nemzetiségi Vásárhoz kapcsolódóan vehetnek részt a kulturális programsorozat eseményein az érdeklődők
ĀA magyar elnökség célja, hogy támogassa az európai egészségügyi unió kiteljesedését
ĀA miniszter emellett felhívta a figyelmet arra, hogy kibékíthetetlen nézetkülönbségek vannak az Európai Unió szerepével kapcsolatban
ĀA politikus hangsúlyozta, a magyar állam számára a történelem folyamán fontos volt a nemzeti kisebbségekkel való, kiegyensúlyozott együttélés
ĀTuzson Bence igazságügyi miniszter vezetésével informális tanácsülést tartanak az Európai Unió tagállamainak igazságügyi miniszterei kedden Budapesten – közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM)
ĀSvédország, Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország a múlt héten közölte, hogy csak köztisztviselőket küld a találkozókra
ĀJobboldali körökben példaképként tekintenek Orbánra
ĀAz Európai Unió tengeri halászatból származó fogásai már nem elegendők ahhoz, hogy kielégítsék a halászati termékek iránti növekvő igényt
ĀAz Energiaügyi Minisztérium államtitkára pénteken Budapesten, az uniós környezetvédelmi miniszterek kétnapos informális ülése után nyilatkozott
ĀZsigmond Barna Pál szerint amennyiben lesz józanság és lesz béke, akkor lesz esély arra is, hogy Európa újra nagy legyen
ĀAz elmúlt egy évben Brüsszel azt követelte, hogy Budapestet fosszák meg a törvényes elnökségtől
ĀA politikus hangsúlyozta, hogy az elmúlt két évben folyamatos volt az eszkaláció, hiszen atomfegyverekről, katonák küldéséről és sorozásról beszéltek
ĀA magyar kormányfő tisztelettel adózott Ilham Aliyev azeri elnöknek, amiért a kaukázusi térség több százezer lakójának visszaadta a békés élet lehetőségét
ĀA szerb elnök megköszönte Magyarország támogatását, és meggyőződésének adott hangot, hogy jó együttműködés a jövőben is folytatódik
ĀMegegyeztek abban, hogy fokozni kell a párbeszédet az EU és Irán között
ĀMagyarország az EU soros elnökeként előmozdíthatja, hogy Ukrajna megértőbb legyen a békefeltételek iránt
ĀElmondta azt is, hogy tervben van egy EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozó is
ĀZsigmond Barna Pál szerint bárki bármit mond, a migráció támogatása nem alapvetően munkaerőpiaci eszköz Brüsszel kezében