A jövő héten háromnapos kormányülés lesz Sopronban
ĀCsütörtökön kormányinfón számol be az eredményekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
ĀCsütörtökön kormányinfón számol be az eredményekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
ĀA címvédő magyar csapat 13 pontos vereséget szenvedett a spanyol Salamanca vendégeként szerdán
ĀA katolikus óvodafejlesztési programban országszerte 130 óvoda 13 ezer férőhelyének a megújításán dolgoznak
ĀJúniusban megtelik fesztiválozókkal a soproni Lővérek szomszédságába újonnan kiépült fesztiválhelyszín
Ā„Emberek millió vándorolnak, járvány sújtja a világot, energiaválság van, gazdaságok mennek tönkre. Azt akarják, hogy adjuk fel keresztény kultúránkat. Váljunk semmivé és senkivé. Ma ezt úgy hívják, Soros-terv.” + KÉPEK + A TELJES BESZÉD
ĀPalkovics László ismertette a Sopront és térségét érintő fejlesztési lehetőségeket
ĀA bűncselekmények száma 2010-hez képest harmadára csökkent az országban
ĀA kormány 270 millió forinttal támogatja a beruházást, a Heineken pedig vállalta, hogy megvéd 465 munkahelyet + VIDEÓ
ĀA jobboldali kormány hatalmas adósságtól szabadította meg a várost, ezt követően soha nem látott fejlődési pályára állt a település
ĀFarkas Ciprián: A parton létesül ökocentrum, fogadóépület, kemping, kikötő, lesznek strandok, sportolási lehetőségek
ĀAz M85-ös gyorsforgalmi út idén elér Sopronig
ĀMég az éjszaka folyamán lőhettek rá az épületre ismeretlenek
ĀAz osztrák hatóságok a korlátozással azt szeretnék elérni, hogy a gyorsforgalmi vagy főúti határátkelőket használják a nehézgépjárművek a határ átlépésére
ĀA város védőszentje, Szent Mihály ünnepe alkalmából harmincegy belvárosi helyszínen mintegy hetven programmal várják a közönséget vasárnap
ĀOrbán Viktor gazdasági kérdésekről tárgyalt Angela Merkellel+VIDEÓ
ĀA német kancellár világraszóló eseménynek nevezte a Páneurópai Pikniket
ĀA miniszterelnök a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából mondott beszédet + VIDEÓ +Teljes beszéd
ĀBalog Zoltán: Hálával emlékezünk azokra, akik tettek valamit az európai emberek és nemzetek szabadságáért
ĀOrbán Viktor is köszöntötte a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából érkező német kancellárt
ĀA TEK a kényelmetlenségek miatt a közlekedők megértését, türelmét kéri
ĀA hűség városában a Páneurópai Piknik 30. évfordulóját ünneplik meg hétfőn, Merkel Orbán Viktorral találkozik
ĀOrbán Viktor és Angela Merkel ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a soproni belvárosi evangélikus templomban, ahol a két vezető beszédet is mond
ĀNaptej, kalap, víz és türelem kell idén a fesztiválozáshoz + GALÉRIA + MH-VIDEÓ
Ā„Ezt a folyamatot a kormány kiemelten támogatja, mert a fesztiválturizmus a turizmus egyik húzóágazata” - GALÉRIA