Újabb drónroncsokat találtak Románia területén
ĀFeltételezések szerint a drón becsapódáskor felrobbanhatott
ĀFeltételezések szerint a drón becsapódáskor felrobbanhatott
ĀA bíróság megalapozatlannak ítélte Tőkés László fellebbezését
ĀA kitüntetéseket idén olyan személyiségek kapták, akik a hagyományos népi kultúra megőrzésében értek el kimagaslót
ĀNovák Katalin az erdélyi magyarok ügye mellett az izraeli és ukrajnai háborúról is beszélt a román elnökkel, aki szerint nyitott, átlátható, pragmatikus együttműködésre van szükség
ĀAz ukrajnai román és a romániai ukrán kisebbség helyzetéről is tárgyaltak
ĀOktóber 9-én a tározók 99,72 százalékban tele voltak, ez 2,861 milliárd köbméter gázt jelent
ĀA megkérdezettek több mint felénél a félelmek oka, hogy bevételeik esetleg nem fedezik majd a drágulás mértékét
ĀAz izraeli hadseregben szolgáló, izraeli–román kettős állampolgár haláláról a külügyminisztérium számolt be
ĀA miniszter kiemelte, amint ígérték, megvédik a román termést és a román gazdák munkáját
ĀVéleménye szerint a medvepopuláció kezelésének középpontjában a faj fenntartása mellett „az emberi élet és tulajdon védelme” kell álljon
ĀCiolacu kifejtette, hogy a fiatalokat a hazaszeretet szellemében kell nevelni, de ehhez a történelem sötét fejezeteinek és hibáinak megismerése is hozzátartozik
ĀA katasztrófavédelem, a rendőrség és határrendészet egységei lezárták a környéket, és szombat reggel megkezdték átkutatását
ĀAz Izmajillal szemközti román faluban óvóhelyeket építettek, a lakosokat pedig mobilon értesítik, ha orosz drónok közelednek
ĀAz RMDSZ belső parlamentje az áprilisi kongresszus után pénteken tartotta meg újraalakuló ülését
ĀAz RMDSZ elnöke szerint Romániának is hasonlóan kellene eljárnia Székelyföld önrendelkezésével kapcsolatban
ĀA NATO-főtitkár szerint ezzel együtt ki kell mondani, hogy súlyos incidens történt, ami megismétlődhet
ĀAz amerikai gitárost szerda este szállították be a kórház kardiológiai részlegére, állapota stabil
Ā23,7 százaléka ugyanakkor azt állította, biztos nem megy el szavazni
ĀA románok megváltoztatták az álláspontjukat
ĀAz Erdély több megyéjét kiszolgáló kolozsvári repülőtéren a tájékoztató feliratok jelenleg román és angol nyelven olvashatók
ĀEzért az összegért Románia 32 amerikai gyártmányú F-35-ös többcélú harci repülőgépet és sok mást is kapna
ĀA tervezet nem tartalmazza már azt az előírást, miszerint az önkormányzatok nem költhetnek saját bevételük 2,5 százalékánál többet kulturális, egyházi és szabadidős célokra