Rétvári Bence: Gyermekeink biztonsága a legfontosabb
ĀA pedofilok beazonosítását segítő szolgáltatás ingyenesen elérhető
ĀA pedofilok beazonosítását segítő szolgáltatás ingyenesen elérhető
ĀIngyen notebook, digitális eszközök, drónok és robotok az iskolában
ĀRétvári Bence szerint Magyarország óriási migrációs nyomástól óvja meg Európát
ĀA magyar börtönökben mára elérték a százszázalékos foglalkoztatottságot
ĀAz államtitkár szerint az utóbbi időben több pedofilügy is nyilvánosságot kapott
ĀAz illetékes bizottság egyetértett a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendelésének meghosszabbításával
ĀSzinte minden családot megcsonkított a kommunista diktatúra, ezért méltó és igazságos, hogy mindig megemlékezzünk az áldozatokról
ĀAz államtitkár kiemelte, a kommunizmus áldozatainak a száma világszerte csaknem százmillióra tehető
ĀNincs olyan hátrányos helyzetű térség Magyarországon, ahol egyetlen gyerekről is lemondanának
ĀRétvári: A háború kitörése után érkezett, nem ukrán állampolgárok, csak érvényes okmányokkal léphetik át az ukrán–magyar határt
ĀAz embereknek baj esetén az újonnan bevezetett 1830-as számra kell telefonálni
ĀA bűncselekmények száma Magyarországon a 2010-ben regisztrált 447 ezerről mára 154 ezerre csökkent
ĀNem enyhül a migrációs nyomás Rétvári Bence szerint
ĀA szén elsőrendű energiahordozóvá és fűtési alapanyaggá lépett elő
ĀRétvári: A magyar katasztrófavédelem „elitalakulatának” tevékenysége meg fogja erősíteni a magyar–török barátságot is
ĀHans Leijtens visszafordítás helyett rögtön jogi segítséget és a határ átlépéséhez nyújtott támogatást ígért
ĀRétvári Bence szerint nem megnyitni kell Európa kapuit, hanem meg kell védeni Európa határait
ĀRétvári Bence: A pedagógusokat érintő rendeletmódosítás a gyermekek érdekéből indul ki
ĀGyászoló kollégák és ismerősök hajtottak fejet a tragikus hirtelenséggel elhunyt rendőr emléke előtt
ĀA diákok 10 százaléka napi rendszereséggel fogyaszt energiaitalt
ĀA kormány, ahogyan eddig, úgy ezután is elkötelezett abban, hogy támogassa a segítségre szoruló családokat
ĀA tömeges migráció társadalmi feszültségeket is okoz
ĀOlyan döntéseket kell hoznunk, hogy a korábbi szörnyű helyzetek ne ismétlődhessenek meg
ĀRétvári Bence: A kormány elkötelezett a minél nagyobb mértékű emelés iránt
ĀAz idei év a háború és a szankciók éve volt, ez minden humán területen is megnehezítette a munkát
ĀJanuár 1-jével megtörténik a béremelési megállapodást utolsó lépése is
ĀA szülők a legnagyobb problémának azt érzik, ha van az osztályban magatartásproblémákkal küzdő gyerek
Ā„Köszönjük a rendőröknek, hogy fenntartják Magyarország közbiztonságát!"
ĀA minisztérium karácsonyi ünnepségén az államtitkár külön megköszönte azok szolgálatát, akik karácsonykor is dolgozni fognak
ĀA kormány oktatási kérdőívét már 120 ezer szülő küldte vissza