Ettől a növénytől menekülnek az egerek és a patkányok
ĀMagyarországon vadon is előfordul, de a kertünkbe is ültethetjük
ĀMagyarországon vadon is előfordul, de a kertünkbe is ültethetjük
ĀKellemetlen rágcsálók, amelyek betegségeket is hordoznak
ĀNem vicc! Anne Hidalgo bejelentette, hogy a kártevők irtása helyett a jövőben a békés együttélést fogja kezdeményezni
ĀSzakértők szerint, ha nem irtják ki a rágcsálókat, akkor az albatrosz – 18 másik tengeri madárfajjal együtt – teljesen eltűnhet a szigetről
ĀE szerint az eljárás megszüntetésének oka: a cselekmény nem bűncselekmény
ĀA Nemzeti Népegészségügyi Központ máris bejelentette, hogy ma sincs semmiféle közegészségügyi járványveszély, mutatott rá a főpolgármester
ĀTarlós István szerint a a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági rágcsálóészlelések száma