Szajkók segítenek a faültetésben
ĀA Pilisi Parkerdő a makkot gyűjtő madarak feledékenységére építve újít fel egy-egy erdőrészletet Pesterzsébeten és Veresegyház határában
Erdei úton közelíthető csak meg a Máltai Szeretetszolgálat pilismaróti idősek otthona
ĀKészültek arra, hogy az épülethez vezető útszakaszt le kell majd zárni
A Pilisi Parkerdő szakemberei is bekapcsolódtak a védekezésbe
ĀKözölték: szükség esetén a parkerdő készen áll további erdészeti utak megnyitására is
Idén több mint 2,5 millió facsemetét ültetett a Pilisi Parkerdő
ĀIdén a legfontosabb szakmai feladata a három éve indított Városierdő-fejlesztési Program folytatása volt
Titkos folyosót találtak egy magyar erdő közepén
ĀPilisi legenda bolygatta meg a magyar tudósokat
Lovas rendőrök ügyelnek az erdő nyugalmára a budai hegyekben
ĀA járőrök segíteni és tájékoztatni érkeznek az erdőbe, nem céljuk a büntetés
Környezetkímélő e-terepjárók álltak üzembe a Pilisi Parkerdőnél
ĀA hat darab akkumulátoros jármű beszerzését az Agrárminisztérum támogatta
Engedély nélkül tilos agancsot gyűjteni
ĀKizárólag az erdészetek szakemberei, vadászok vagy az erdőgazdaságok írásos engedélyével rendelkezők végezhetik
Kétmillió fát ültetett a Pilisi Parkerdő 2022-ben
ĀErdőmegújítás és erdőtelepítés keretében Több száz hektáron végeztek csemeteültetési és magvetési munkálatokat
Új létesítménnyel gazdagodott a Rám-szakadék
ĀA beruházás a Pilisi Parkerdő és a Magyar Természetjáró Szövetség együttműködésében, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósult meg
Lesz elegendő tűzifa
ĀA kormányrendelet egyfajta vészhelyzeti forgatókönyv, nem változtatja meg az eddigi gyakorlatot
Áder János: Dicséret illeti az erdészek munkáját
ĀA köztársasági elnök a Pilisszentkereszt fölötti Kakashegyen tett látogatást
Együtt ültetnek fákat az AM és az ITM dolgozói
ĀAz erdősítés, a klímavédelem ügyét együtt kell képviselnie a két tárcának
Megújul az ikonikus Szilfa-tisztás
ĀA népszerű kirándulóhelyen a már használatba vett padokon és asztalokon, valamint kerékpártárolókon kívül új játszóvárat is épül
Átadták a Pilisi Parkerdő Zrt. turisztikai fejlesztéseit
ĀA mostani beruházás legfontosabb elemei a térséget átszelő mintegy ezer kilométernyi turistaút-hálózathoz kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések
Lokális megoldások globális problémákra a Pilisi Parkerdőben
ĀA klímaváltozás ellen vízvisszatartással és vízgazdálkodással tehetnek az erdőgazdaságok
A hulladékmentes erdő közérdek
ĀA Pilisi Parkerdő is bekapcsolódott az állami erdőgazdaságok részvételével lezajlott parkerdő Tisztítsuk meg az országot programba
Méhecskehotellel várják a szorgos rovarokat Budakeszin
ĀA fenntarthatóság és a fajgazdagság érdekében kétszáz őshonos, virágzó fát és ugyanennyi cserjét ültetett el a Pilisi Parkerdő, ezen kívül kihelyeztek két méhecskehotelt és két kaptárt
Három erdei szálláshelyet újított fel a Pilisi Parkerdő
ĀAz idén befejezett munkálatok összköltségvetése 55 millió forint volt
Új erdőrezervátum jött létre a Pilisi Parkerdőben
ĀA rezervátum húsz hektáros magterületén több mint 140 éves, változatos szerkezetű a faállomány
E-bringák, megújuló erdei kerékpárutak, bővített parkolók a Pilisben
ĀNagyszabású aktív turisztikai fejlesztések indulnak a Pilisi Parkerdő területén
A tisztelet tehet bennünket az erdő szívesen látott, jó vendégeivé
ĀTippek arra, hogyan tehetjük erdő és ember együttélését zökkenőmentesebbé
Megújul a Lajos-forrás
ĀMegtisztítják a terméskőfalat, kijavítják a fugákat, kicserélik a kerítést és a kiskaput, és természetesen a forrás közvetlen környezetét is rendbe teszik
Balesetveszélyes az erdőjárás a Pilisi Parkerdőben
ĀArra kérik a természetjárókat, hogy egyelőre ne induljanak túrázni
Rekordot döntött idén a Pilisi Parkerdő látogatottsága, élen a Rám-szakadék
ĀNépszerűek a kirándulóhelyek