A versenyképességhez összefogás szükséges
ĀIdén hirdették meg a Versenyképes járások programot
ĀIdén hirdették meg a Versenyképes járások programot
ĀEgy titokzatos jótevő felkarolta az egykor közkedvelt Fekete Vonat roma hiphopegyüttes szétcsúszott frontemberét, hogy egyéni válságából kikeveredhessen
ĀEddig összesen három, a választási kampánya során ígért törvénytervezetet írt alá
ĀAz Ökumenikus Segélyszervezet nyári tábort szervez az árvíz sújtotta háromszéki gyerekeknek, miközben folytatódik a segélyprogram Parajdon és környékén
ĀAz államfő felhívta a figyelmet a jelenlegi nehézségekre, a parajdi bányakatasztrófára
ĀSulyok Tamás: A közösség megújulásnak fontos feltétele, hogy egységben legyünk egymással
ĀEddig 143 millió 300 ezer forint gyűjt össze Székelyföld megsegítésére
ĀA Körös-parti Párizs száztizenkét éves címerét évtizedeken át eltűntnek hitték
ĀSteiner Attila a fiatalok erejét és az értékek védelmét hangsúlyozta az IKSZ ülésén
ĀA fiú állapota a transzplantáció után javulni kezdett
ĀKardosné Gyurkó Katalin azt mondta, az árvíz elleni védekezésben a szakemberek mellett mindenki szeretett volna tenni valamit
ĀJobboldali körökben példaképként tekintenek Orbánra
Ā„A magyarság csak akkor képes megmaradni a Kárpát-medencében, ha saját kezébe veszi a sorsát”
ĀPotápi Árpád János úgy véli, a magyar nemzet csak úgy erősíthető meg, ha mindenki összefog
ĀNAPI KOMMENTÁR. Dobrevnek valójában csak a saját érdekei a fontosak, hogy legalább ne lássák az emberek a dobrevi politika hatalmas kudarcának az összefogás szétesését
ĀA bajtársiasság, az egymásra figyelés ott is a mindennapok része
ĀAz összefogás célja összekötni és minél népszerűbbé tenni a kultúra és a nemzeti emlékezet kapcsolódási pontjait
ĀNAPI KOMMENTÁR. A Medián legutóbbi felmérése szerint az MSZP nincs azok között az ellenzéki pártok között, amelyek az ötszázalékos küszöb elérésével bejutnának az Európai Parlamentbe
ĀMindenképpen el akarja kerülni, hogy Oroszország győzedelmeskedjen
ĀMost a Fradi, és a Tankcsapda után Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy is Ádin ügye mellé állt