Elharapódzott a helyzet Szíriában
ĀTöbben meghaltak a biztonsági erők és helyi fegyveresek összecsapásában
ĀTöbben meghaltak a biztonsági erők és helyi fegyveresek összecsapásában
ĀSzerda reggel heves összecsapások voltak a kongói hadsereg, valamint az M23 harcosai és az őket támogató ruandai csapatok között
ĀA közép-olaszországi Lazio tartomány börtöneiben vészhelyzetet rendeltek el
ĀEgy csoport autóval hajtott be a TCK területére, és összecsapott a katonákkal, hogy kiszabadítsa az ismerősüket
ĀA mali hadsereg korábban közölte, hogy az összecsapásokban két katona és húsz lázadó vesztette életét
ĀOroszország hatalmas offenzívára készül
ĀEddig egyszer az Európa-ligában, kétszer pedig a BL-ben kerültek össze
ĀA mérkőzésen kezdőként lépett pályára a hazai együttesben a magyar válogatott Kleinheisler László
ĀA támadást a korai órákban hajtotta végre hat terrorista egy katonai tábor ellen, mind a hatan meghaltak
ĀA görög parlament még a nap folyamán szavazni fog a magán felsőoktatási intézmények engedélyezéséről
ĀElszabadultak az indulatok
ĀNincs visszaút, ha a nyugati erők beteszik a lábukat Ukrajnába
ĀKedden korábban legalább két bíróság is megtiltotta, hogy a tüntetők az elnöki hivatal, a pénzügyminisztérium és a központi bankhoz vezető utakon vonuljanak fel
ĀA beludzs kisebbség jogaiért és jobb életkörülményeiért küzdő Dzsais-al-Adl militáns csoport az elmúlt évek során több támadásért is felelősséget vállalt
ĀRitkán látni ilyen menekülést
ĀAz igazságügyi minisztérium tájékoztatása szerint kilenc holttestet találtak a véres incidens után
ĀA tüntetők munkakörülményeik javítását szeretnék kikényszeríteni a kormánytól
ĀNem mindennapi videót osztott meg egy természetbúvár a nagyragadozók viadaláról
ĀA szakadárok szerint az akció a hadsereg elleni megelőző lépés volt
ĀHalálos áldozatokról nem érkezett jelentés, és a lövöldözést kiváltó, pontos indíték egyelőre nem ismert
ĀAz elmúlt hónapokban több alkalommal, főként Stockholmban hajtottak végre iszlámellenes akciókat
ĀÖsszecsapások törtek ki a kurdok vezette SDF és egy helyi arab milícia között
ĀLíbiában huszonhét ember meghalt, és mintegy százan megsebesültek
ĀA rendeletben felhatalmazzák a szövetségi kormányt a gyülekezések betiltására, a kijárási tilalom bevezetésére
ĀAjn el-Helvában július végén törtek ki összecsapások, amelyeknek már legalább 13 halálos áldozata és sok sebesültje van