Frankenstein-páncélosokat kap Ukrajna
ĀA Rheinmetall hamarosan új mobil légvédelmi rendszereket szállíthat Ukrajnának
ĀA Rheinmetall hamarosan új mobil légvédelmi rendszereket szállíthat Ukrajnának
ĀA politikus úgy vélekedett: az észt diplomatáknak arra kellene összpontosítaniuk, hogy az ukrajnai konfliktus leállításáról győzzék meg a vezető nyugati országokat
ĀÚjabb tízmillió eurót szánnak az esetleges támadás kivédésére
ĀMedvegyev szerint az ukrán hatóságok hibát követtek el azzal, hogy elutasították Moszkva béketárgyalási javaslatát
ĀA kormány a lakosságot mellesleg figyelmeztette: ne essenek pánikba!
ĀCél: „az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra”
ĀCsak húsz pilótát képesek kiképezni 2024 végéig
ĀJens Stoltenberg NATO-főtitkár a The Telegraphnak brit lapnak korábban azt mondta: „orosz és kínai fenyegetések miatt” tárgyalnak arról, hogy több nukleáris fegyvert telepítsenek és helyezzenek készültségbe
ĀAz Európai Bizottság különleges megfigyelőszervet hozott létre, hogy megakadályozza a Kijevnek juttatott eurómilliárdok esetleges elsikkasztását
ĀKiemelték: Oroszország újabb jogsértést követett el Ukrajna szuverenitása és területi egysége ellen
ĀA vietnami külügyminisztérium egyelőre nem reagált a bírálatra
ĀA finn kormány május végén törvénytervezetet terjesztett be a parlament elé
ĀArra kellene összpontosítani, hogy az ukrajnai konfliktus leállításáról győzzék meg a vezető nyugati országokat
ĀA fenntartásából Oroszország jelentős bevételre tesz szert
ĀAz orosz elnök ezt követően a Vietnami Szocialista Köztársaságba utazik
ĀAz orosz erők mindent megtesznek a harci műveletek intenzitásának növelésére
ĀSúlyos veszélyt jelent a botulizmus
ĀDeák Dániel: A béke előkészítése helyett a háború folytatásához tartottak gyűjtést a svájci fórumon, Bürgenstockban
ĀEgy lakóépület egy része összeomlott, öt ember meghalt, hatan megsérültek
ĀAz Egyesült Államok és európai szövetségesei jelenleg modernizálják nukleáris arzenáljaikat
ĀMoszkva többször jelezte, hogy kész a tárgyalásokra, de Kijev törvénybe iktatta azok tilalmát
ĀOroszország többször rámutatott, hogy a Krími híd szigorúan polgári létesítmény
ĀValójában nem is volt békecsúcs
ĀA Kreml szerint folyamatosan romlik Ukrajna helyzete
ĀDuda szerint az etnikai kisebbségeknek el kellene szakadniuk Moszkva uralma alól, és saját államot kellene alapítaniuk
ĀAz ukrán elnök legnagyobb támogatói sem maradtak a svájci konferencia vasárnapi fő rendezvényén