Salvini: Róma legyen Washington első számú partnere az EU-ban
Ā„A jelenlegi olasz kormány nem elégszik meg többé morzsákkal, amelyeket eddig Brüsszelben kapott”
Ā„A jelenlegi olasz kormány nem elégszik meg többé morzsákkal, amelyeket eddig Brüsszelben kapott”
ĀA hajó valószínűsíthetően Olaszország felé tartott, az ügyben a görög hatóságok két feltételezett embercsempész vettek őrizetbe
ĀAz olasz kormány emellett lezáratta kikötőit a civilszervezetek mentőhajói előtt, és bejelentette, nem fogad be több menedékkérőt az országba
ĀSalvini és Di Maio közel egy hónap után ültek tárgyalóasztalhoz, mindketten hangsúlyozták, hogy folytatni akarják a közös kormányzást
ĀAz M5S és a Liga kormányát hónapok óta feszültség uralja
ĀA Vatikán és más európai államok fogadták be a száz afrikai migránst
ĀOlasz médiaértesülések szerint vagy motorhiba, vagy egy vontatókötél elszakadása okozta a balesetet +VIDEÓ
ĀA mostani evakuálást a héten egy másik előzte meg, annak során 62 szíriai és afrikai országokból származó menedékkérőt szállítottak át Norvégiába
ĀAz Öt Csillag Mozgalom vezetője afféle bizalmi voksolást kért magával szemben
ĀOlaszország helyzete a legbonyolultabb, államadóssága tavaly már a bruttó hazai termék (GDP) 132,2 százalékra rúgott, ráadásul 2015 óta minden évben nőtt, ahelyett hogy csökkent volna a költségvetés strukturális hiánya
ĀSalvini: Ez a hajó nem fut be egy olasz kikötőbe sem, amíg én vagyok a belügyminiszter
ĀA népek és nemzetek Európáját hirdette meg az olasz politikus
ĀA 80 éves színész Don Matteónak öltözve tekert egy keveset a körverseny 4. szakaszán +VIDEÓ
ĀAz oldalaknak mintegy 2,5 millió követője volt
ĀAz olasz belügyminiszter szerint pártja, a Liga számára az EP-választás referendum lesz politikája megerősítéséről
ĀEgy olaszországi étteremben szerdától állnak munkába az első robotpincérnők
ĀA Liga előretörése a római kormány végéhez vezethet.
ĀMatteo Salvini elismerését fejezte ki a magyar kormánynak
ĀKovács Zoltán: A magyar kormány a nemzetállamok hatékony együttműködésében hisz, nem pedig az európai egyesült államokban
ĀA beszélgetésben többek közt részt vett Marco Rossi, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya is
ĀAz ANSA olasz hírügynökség helyszíni jelentése szerint Tripoliban tüntetés zajlott Halífa Haftar tábornok és Franciaország ellen
ĀFurcsa közúti balesetnek volt részese a lesiklás pjongcsangi aranyérmese, Sofia Goggia
ĀA két politikus Párizsban tárgyalt egymással
Ā„Az olasz kikötők továbbra is zárva maradnak az illegális bevándorlókat szállító, az embercsempészekkel összejátszó civil szervezetek előtt”
ĀAz Országgyűlés elnöke Rómában Matteo Salvinivel is tárgyalt, aki a tervek szerint hamarosan Magyarországra látogat
ĀA Juventus Szardíniáról hozta el a három pontot +VIDEÓ
Ā„Változtassuk meg a pénzügyi érdekeknek és a bürokráciának engedelmeskedő Európát, amely megfosztott szabadságunktól!”