Salvini: Conte menekülttáborrá változtatja Olaszországot
ĀA volt belügyminiszter közölte, a Liga polgármesterei által vezetett városok nem fogadják be az ország területén maradó migránsokat
ĀA volt belügyminiszter közölte, a Liga polgármesterei által vezetett városok nem fogadják be az ország területén maradó migránsokat
ĀA Conte vezette új kabinet azt akarja, hogy minden EU-tagállam fogadjon be migránsokat, az ezt elutasító országoktól pedig elvennék az uniós forrásokat
ĀEz meghívó lesz azok számára, akik Európába akarnak jönni
ĀAz első alkalom, hogy az olasz kormány azelőtt kezdi meg a partjaira érkező migránsok szétosztását, hogy az őket szállító hajó az olaszországi vizekre és partokra érkezett volna
ĀA miniszterelnök a kormányprogramot ismertette a parlamentben
ĀA hajó hétfőn az olasz hatóságok tilalma ellenére kikötött a szicíliai Pozzallóban mintegy száz migránssal a fedélzetén
ĀConte második kormányának munkájában 21 miniszter - köztük hét nő - vesz részt
ĀA bársonyszékek kormánya nem tart sokáig, nem tudnak örökre menekülni a választásoktól - reagált Matteo Salvini
ĀLampedusa szigetére száz ember érkezett Marokkóból, ők egy deszkákból tákolt hajóval keltek át a tengeren az olasz partokig
ĀHárom bohóc áll szemben egy tapasztalt, kipróbált főpolgármesterrel a miniszter szerint
ĀAz ügyvezető miniszterelnök szerint a pártoknak túl kell tenniük magukat az elmúlt évek ellenségeskedésein
ĀGiuseppe Conte az olasz vizeken várakozó két civilhajónak sem adott engedélyt a kikötésre
ĀAz Olaszország „határain kívüli hatalmakat” zavarta a Liga eddigi kormányzása, amely az olaszok méltóságát, büszkeségét és szuverenitását védte - fogalmazott a Liga vezetője
ĀJean-Claude Juncker támogatja az olasz ügyvezető kormányfőt
ĀSergio Mattarella államfő késő délután fogadja a két párt képviselőit, addig kéne dűlőre jutniuk
ĀA folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy összeáll az Öt Csillag Mozgalom és az ellenzéki balközép Demokrata Párt
Ā„A kormányfő az illegális migráció ügyében velünk van, Itália belefáradt a migrációba”
ĀAz Eleonore hétfőn vette fedélzetére a 100 migránst
ĀA nép ítélete előbb-utóbb utoléri azokat, akik természetellenes megállapodással igyekeznek menteni székeiket - mondta a Liga vezetője
ĀIdentitásvesztéssel jár a baloldali pártok „összeborulása” az elemző szerint
ĀAz olasz államfő keddig ad időt a közös kormány alakításáról egyeztető pártoknak
ĀVagy a jobbközép alakít kormánytöbbséget, vagy új választásokat kell tartani - mondta a korábbi miniszterelnök
ĀVagy erős kormány vagy új választások - ezek a lehetőségek
ĀA hajó nem fogadta el az ajánlatot - Bakondi: több célja is van a migrációpárti erők politikai nyomásgyakorlásának
ĀA megemlékezés a kormánykoalíció felbomlása miatt váratlan politikai felhangot kapott
ĀSzomráky Béla Olaszország-szakértő elemezte a helyzetet
Ā„Megszaporodhat az olasz partokra érkező migránsok száma”
ĀSalvini választásokat sürget
ĀA Liga vezetője szerint nincs más mód a nézeteltérések rendezésére