A migrációról, a globális kereskedelemről és Ukrajnáról tárgyalt Biden és Meloni
ĀAz olasz kormányfő hivatalba lépése óta először utazott az Egyesült Államokba
ĀAz olasz kormányfő hivatalba lépése óta először utazott az Egyesült Államokba
ĀTűzoltó repülőgépekkel igyekeznek fékezni a lángokat
ĀA talált óriásjégszem 19 centiméter átmérőjű
ĀÉszt ellenfele már a kezében érezhette a győzelmet, de Kun sorozatban öt egylámpás tust adva fordított és győzött
ĀA tűz hétfőn a Palermóhoz közeli Cinisiből indult, és gyorsan terjedt az erős, forró szélben
ĀEgy 88 éves asszony életét vesztette a tűzben
ĀKét halálos áldozata van az olasz ítéletidőnek, ezreket kellett evakuálni
ĀGiorgia Meloni nagy olasz sikernek tartja az illegális bevándorlás ellen szervezett nemzetközi konferenciát
ĀA bizonyítékok összessége egy fontos kikötői komplexum létezésére utal
ĀTöbb ezren haltak meg ezen a szörnyű helyen
ĀA vb az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye
ĀOlaszországban törlik a nem biológiai szülők nevét a gyermekek hivatalos irataiból
ĀAz olasz miniszterelnök hatpontos fejlesztési tervet vázolt fel a kiindulási és a tranzitországok támogatására
ĀA gyanúsított őrizetben van, az olasz hatóságok már kérték a kiadatását
ĀA gyűjtő önként átadta a történelmi dokumentumot a nyomozóknak
ĀFákat csavart ki és háztetőket bontott meg az Észak-Olaszországban végigsöprő hatalmas forgószél
ĀA sziget közepén található regisztrációs központ csütörtökön a zsúfolásig megtelt
ĀA középső és déli tartományokban ezalatt sorra dőlnek a hőmérsékleti rekordok
ĀTöbb időre van szükség a tűz okozta károk helyreállítására, ezért szerdán csak a C-terminál fogad, illetve indít 10–10 járatot
ĀDenaro 1993-ban vette át a Cosa Nostra vezetését
ĀA hőség szerda délután többek között Bolognában és Ferrarában tetőzik
ĀA gabonaegyezmény július 17-én járt le
ĀZakit álhírek terjesztésével vádolták egy cikk alapján, amelyet 2019-ben írt az egyiptomi keresztényekről
ĀA támogatást a Nemzetközi Migrációs Szervezet kapja
ĀAz énekes egy múlt heti fesztiválon öntött sértésözönt az olasz kormányfőre
ĀMa, valamint holnap 23 olasz városban lesz életben a legmagasabb fokozatú hőségriadó
ĀRómában hétfőn 38 és 41 fok közötti meleget mértek
ĀA forgalmat a sziget repülőtereire terelték át