Mintegy 700 kilónyi szerelmi lakatot távolítottak el a római Trevi-kút környékéről
ĀMás európai városokban is elterjedtek, de Berlinben és Velencében tiltják az elhelyezésüket
ĀMás európai városokban is elterjedtek, de Berlinben és Velencében tiltják az elhelyezésüket
ĀAz olasz párt nemmel szavazott Ursula von der Leyen megválasztására
ĀAz olasz miniszterelnök szerint bűnszervezetek próbálnak arról dönteni, kinek van joga az országba jönni, s kinek nincs
ĀSilvio Berlusconi fia szerint ez az eljárás nem volt éppen tökéletes
ĀAz olasz határmenti Ventimiglia kamionparkolójában történt az abúzus
ĀAz Európai Parlament csütörtökön szavaz az Európai Bizottság elnökéről
ĀHárom NGO-hajó futott be az olasz kikötőkbe
ĀAz európai ügyekért felelős olasz miniszter kijelentette, osztják a magyar elnökség programját
ĀÚgy véli, végre eljött az alkalom ennek az Európának a megváltoztatására
ĀItt mindent vízen kell szállítani, hidakon áthurcolni, lépcsősorokon felcipelni
ĀMatteo Salvini: Nő az Európában változást akarók frontja
ĀA szigetet nem evakuálták, de mindent előkészítettek a lakosok és turisták esetleges elszállítására
ĀSalvini operatív megbeszélést tartott az új EP képviselőkkel a párt milánói székházában
ĀA magyar válogatott csapatkapitánya a hétvégén még a pesti belvárosban bulizott
ĀOrbán Viktor új frakciójában bízik az olasz miniszterelnök-helyettes
ĀLapinformációk szerint a francia Nemzeti Tömörülés már tárgyal a csatlakozás lehetőségéről
ĀA regnáló elnök a fia haláláról is téves információt közölt
ĀGiorgia Meloni olasz és Edi Rama albán miniszterelnök tavaly novemberben kötött megállapodást
ĀA két együttes már meglehetősen sokszor, 61 alkalommal találkozott egymással