Orvosirobotika-projektet indított az Óbudai Egyetem
ĀA nemzetközi együttműködés keretében a magyar egyetem a Stanford és a Szingapúri Nemzeti Egyetemmel működik majd együtt
ĀA nemzetközi együttműködés keretében a magyar egyetem a Stanford és a Szingapúri Nemzeti Egyetemmel működik majd együtt
ĀAz egyik legnagyobb presztízsű világranglista szerint
ĀA színpadon Krausz Ferenc
ĀA projekt konzorciumi együttműködéssel négy tématerületen is eredményesnek bizonyult
ĀA miniszterelnök-helyettes szerint fontos, hogy a magyar tudományos nyelvet egységesen tudják művelni, az ne essen szét
ĀÓbudai Egyetem erőteljesebb segítségével újul meg a temesvári Bolyai Szakkollégium
ĀLefektethetik a mesterségesintelligencia-alapú adatvagyon-gazdálkodás alapjait hazánkban
ĀCélként jelölte meg, hogy egyre több olyan kutató legyen, aki a vállalati-piaci világból érkezik
ĀA cél a magyar vállalkozások versenyképességének növelése
ĀImmár kilencmilliónál jár az Óbudai Egyetem
ĀA befektetői egyetem modelljét valósítja meg a felsőoktatási intézmény
ĀA szervezők szándéka, hogy ezzel a kezdeményezéssel támogassák a technológiai szektorban lévő együttműködések kialakítását és megerősödését
ĀAz EFOTT a hallgatók és a gazdasági élet szereplői számára egyaránt nagy jelentőséggel bíró rendezvény
ĀA pénzügyi segítség kiegészül az egyetem oktatóinak és hallgatóinak a helyreállítási munkákban való aktív részvételével
ĀAz intézmény gyűjtést szervez, és ötmillió forintot ajánlott fel a tragédia másnapján
ĀSzeretnék bevonni a hallgatókat banki ötletpályázatokba és tesztelésekbe
ĀAz Óbudai Egyetemmen közösen pénteken szenátusi ülésen tárgyaltak az új gazdasági alapszak elindításáról
ĀOlyan alvázat akartak kifejleszteni, amely nemzetközileg is versenyképes, önjáró és intelligens
ĀSoha annyi hallgató nem jutott be az intézménybe, mint az idei felvételin
ĀKijelentette: a kutatók-fejlesztők számát emelni kell
ĀAz egyetemet jelenleg nemzetközi szinten a világ 1200 legjobbja között tartják számon
ĀA környezetkímélő, tisztán elektromos hajtású, kétüléses könnyű repülőgép lesz Magyarország első, teljesen elektromos hajtásrendszerrel felszerelt repülőgépe
ĀA fórum ideje alatt az intézmény hét kara külön-külön is bemutatja képzési kínálatát
ĀSzerinte fontos, hogy a hallgatók anyanyelvükön tanulhassanak
ĀAz oktatást a Samsung SDI-vel együttműködve indítják
ĀA tavaszi rendezvényen a kiállító cégek több mint 300 állásajánlattal várják az érdeklődőket
ĀTöbb új szakon is indul oktatás szeptembertől