Nigériában óvadék ellenében szabadlábra helyezték egy feltételezett melegesküvő több vendégét
ĀA nyugat-afrikai ország még 2014-ben a nemzetközi bírálatok ellenére elfogadott egy olyan törvényt, amelynek keretében betiltották az azonos neműek házaságát
A nigériai nagyvárosok áram nélkül maradtak
ĀAz elektromos hálózat négyszer omlott össze 2022-ben
Házomlások okozták több ember halálát Abujában és Dakarban
ĀA nigériai házomlások száma az elmúlt egy évet tekintve meghaladja az egy tucatot
ENSZ-főbiztos: Jogalap nélkül távolították el hivatalából a nigeri elnököt
ĀAz emberi jogi főbiztos követelte a humanitárius segélyek maradéktalan beengedését az országba
Nigériai vallási küldöttség: a nigeri junta nyitott a diplomáciára
ĀA megbeszélés a küldöttséget vezető Abdullahi Bala Lau sejk szerint több órán át tartott
Folyamatosan nő a gyűlölet a franciák ellen + VIDEÓK
ĀA nigeri puccsot követően egyre inkább fokozódik a franciaellenesség az országban
Az erő alkalmazása sem került le a tárgyalóasztalról a nigeri konfliktust illetően
ĀNincs még minden veszve az ECOWAS soros elnöke szerint
Nigeri válság: tanácskozást kezdtek a nyugat-afrikai államok vezetői
ĀMindeddig a katonai junta vezetői nem adták jelét annak, hogy lemondanának megszerzett hatalmukról vagy bármiféle egyeztetésre nyitottak lennének
A nigériai elnök szerint a diplomácia jelenti a legjobb kiutat a nigeri válságból
ĀAz ECOWAS vasárnapig szabott határidőt a házi őrizetben tartott Mohamed Bazoum nigeri elnök szabadon engedésére
Bármelyik pillanatban lángokba borulhat egész Nyugat-Afrika
ĀFranciaország és az USA szövetségesei csapatokat vontak össze Niger határai mentén, az ország vezetése lezárta a légteret és „szabadságharcra” készül
Mozgósítanak a nyugat-afrikai államok
ĀKatonai intervenciós tervet véglegesített az ECOWAS a tárgyalások elakadása után
Nigériába érkezett „baráti látogatásra” a kínai hadsereg egyik hadihajója
ĀAz abujai kínai nagykövet mérföldkőnek nevezte a két ország egymáshoz fűződő kapcsolatában az ötnapos látogatást
Letette a hivatali esküt Nigéria új elnöke
ĀA 71 éves Bola Tinubu ígéretet tett, hogy hatékonyabban irányítja majd Afrika legnagyobb gazdaságát és legnépesebb nemzetét
Friss kutatások szerint német alapanyagból készült a nigériai kincsek egy része
ĀAz uralkodó feje szent volt, hiszen benne lakozott mindama bölcsesség, mellyel a király irányította birodalmát
Fegyveresek támadtak egy amerikai követségi konvojra Nigériában
ĀAz áldozatok között nincs amerikai állampolgár
Száz órán át főzött egy nigériai séf, hogy bekerüljön a Guinness-rekordok Könyvébe
ĀA főzőmaraton csütörtökön kezdődött, és hétfő este ért véget
Engedélyezték a malária elleni vakcinát Nigériában
ĀA R21 nevű vakcinát az Oxfordi Egyetem kutatói fejlesztették ki
Nőket és gyermekeket raboltak fegyveresek Nigériában
ĀAz emberrablók gyakran hónapokig tartják fogva áldozataikat, amíg a váltságdíj meg nem érkezik
46 halott egy nigériai mészárlásban
ĀA nomád pásztorok és a helyi farmerek gyakran ölik egymást
Felrobbant egy olajvezeték Nigériában, többen meghaltak
ĀA szerencsétlenül járt emberek lopni akartak az olajból
Több mint ötven halottja van egy nigériai robbanásnak
ĀGyakoriak az összecsapások a fulani pásztorok és a túlnyomórészt keresztény farmerek között
Nigériában kiszabadultak a vasútállomásról elhurcolt túszok
ĀKiszabadult az a húsz ember, akiket még hónap elején rabolt el egy fegyveres csoport
Magyarország gyorssegélyt küld az erőszakos támadást elszenvedett nigériai katolikus közösségnek
ĀA humanitárius segélyt a a Hungary Helps Programon keresztül a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztosítja
„Fel kell lépni a keresztényüldözés ellen!”
ĀÉlve égették el a plébánost – Azbej Tristan a nemzetközi közösségek cselekedetét várja
Fegyveresek több utast elraboltak egy vasútállomásról Nigériában
ĀA hatóságok nem tudják, pontosan hány utast hurcoltak el a támadók
Több százan haltak meg csak ebben az évben nigériai áradásokban
ĀCsaknem 1600 sérültről is tudni
Nigériában súlyos közúti baleset történt, sok a halott
ĀRengetegen megégtek a két jármű ütközését követően