Scholz megálljt parancsolna a háborúnak
Ā„Meglep, hogy egyesek nem is törődnek azzal, nem is gondolnak arra, hogy az, amit csinálunk, valamilyen módon a háborúban való részvételhez vezethet”
Ā„Meglep, hogy egyesek nem is törődnek azzal, nem is gondolnak arra, hogy az, amit csinálunk, valamilyen módon a háborúban való részvételhez vezethet”
ĀA rendőrségnek nincs kapacitása, hogy fogyasztás esetén ellenőrizze, betartják–e az előírt 100 méteres távolságot az iskoláktól, játszóterektől
Ā„Ukrajna veresége nemcsak Európára, hanem az Egyesült Államokra is hatással lesz”
ĀŐseink sokkal jobban ellenálltak a hidegnek, mint azt eddig gondoltuk
ĀA németeknél káosz van, de nem amiatt, mert közeledne a harmadik világháború
ĀAz emberek változást szeretnének Németországban
ĀA Németország által Ukrajnának adott Leopard 2A6 harckocsik közül nagyon kevés van még szolgálatban
ĀSokan úgy vélik, szankcionálni kellene azokat a menedékkérőket, akik nem akarnak megtanulni németül
ĀA német kancellár is megtartotta az újévi beszédét
ĀAz egyenruhások attól tartanak, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az erőszaké lesz a főszerep
ĀAz öt vádlott közül négyen német állampolgárok
ĀEurópa legnagyobb lítiumlelőhelyei a Donyeck és Luhanszk régióban vannak
ĀNémetország azon országok közé tartozik, amelyek a legtöbb ukrán menekültet fogadták be
ĀA jelenleg 183 ezer fős létszám fenntartása is problémát jelent
ĀEzeknek az átkoknak gyakran az is célja volt, hogy befolyást gyakoroljanak a célpontjukra
ĀA megtámadott férfi még a történtek ellenére is elment az eseményre
ĀA Leopard–1 páncélzata a legvastagabb pontján mindössze 70 milliméteres acélból készült
ĀA történelmi kudarc beindította az internetezők kreativitását
ĀA helyi jelentések szerint Mia Sophie Lietke halála okát még vizsgálják
ĀRétvári Bence arra figyelmeztet: nincs arra garancia, hogy a német állampolgárok nem vinnék át a kannabiszt a schengeni határokon
ĀBekapcsolták és működik a világ legkisebb részecskegyorsítója
ĀFel kell készülni egy lehetséges háborúra Európában
ĀMegtalálták a lány koponyacsontját
ĀTöbbek között egy ékszer darabjait fedezték fel, de állati maradványokat is feltártak
ĀScholz október elején azt mondta, hogy Németország még nem hozott döntést
ĀSzó van még kétszáz repülőgépről, fregattról, korvettről és egyéb katonai felszerelésről is
ĀA maradványok feltehetően német katonáké, akik a második világháborúban harcoltak
ĀA Deutschland Kurier által megkérdezett hírszerzési szakértők nem tartják alaptalannak a gyanút
ĀA kampányrendezvényről egyenesen a kórházba vitték
ĀA baleset okait és körülményeit vizsgálják