Stabilizálódott a hazai álláspiac
ĀAmíg a harmadik negyedév a kárfelmérésről és a fokozatos, lassú növekedésről szólt, addig az év utolsó hónapjai már a stabilizálódás és a jövőre való felkészülés jegyében teltek
Kétszeres túljelentkezés munkásszálló-építésre
ĀA keretösszeg duplájára érkezett támogatási igény, az első négy kiírás több mint négyezer-ötszáz férőhely kialakítására biztosított lehetőséget
Sok álláskereső talált vissza a munkaerőpiacra
ĀA kormány gyors és hatékony intézkedéseket hozott azért, hogy minél több munkahely meg tudjon maradni, illetve újak jöjjenek létre
Schanda Tamás: A baloldal folyamatosan hazudik
Ā„A baloldal mást sem csinál a járványhelyzetben, csak kamuvideókat készít és hazudozik, legyen szó akár az egészségügyről, akár a gazdaságról, a családok megélhetéséről”
Pótolni szükséges a munkaerőt
ĀA járvány visszaszorulásával a legtöbben visszatérnek eredeti foglalkozásukhoz
Javult a háztartások gazdasági közérzete
ĀKedvezőbbek lettek a várakozások a munkaerőpiaccal kapcsolatban
Visszakapaszkodóban a munkaerőpiac
ĀA gazdaságvédelmi intézkedéseknek köszönhetően sikerült egységes szinten tartanunk a foglalkoztatottsági rátát
Komoly belső átrendeződés a hazai munkaerőpiacon
ĀA legoptimistább előrejelzésnél is alacsonyabb lehet az éves munkanélküliségi ráta
A diákoknak a fizetés, a többieknek a stabilitás a fontos a munkaerőpiacon
ĀMegvizsgálták az atipikus foglalkoztatás legmotiválóbb munkaerő-megtartó eszközeit
300 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma
ĀA kormány célja, hogy enyhítsék a járvány hatásait, és olyan intézkedések szülessenek, amelyek minél több munkahelyet hoznak létre, és tartanak meg - hangsúlyozta Bodó Sándor
A kölcsönzött munkaerő negyedét is megmenthette a bértámogatás
ĀA legkeresettebb munkakörök a termelési és gyártósori pozíciók
Új program támogatja a fiatalok és az alacsonyabb végzettségűek elhelyezkedését
ĀITM: A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy minél többen tudjanak munkába állni, hiszen ez elengedhetetlen Magyarország működéséhez
A foglalkoztatottak száma már a 2019-es adathoz közelít
ĀA foglalkoztatási eredmények munkaerőpiaci stabilitást tükröznek
Modern alternatívák veszik át a hagyományos önéletrajzok helyét
ĀÁtalakította a járvány az álláskeresői piacot, a változtatásra hajlamosabb fiatal generációk számára is felértékelődött a stabilitás
Rövid idő alatt változik hatalmasat a munkaerőpiac
ĀAz úgynevezett Kurzarbeit-programhoz hasonló már a 2008-as válság idején is létezett, egy évvel később vezették be, és mindössze 5,7 milliárd forintot fordítottak rá
Jelentősen csökkent a munkanélküliségi ráta
ĀAz előző hónaphoz képest a munkanélküliek száma 23 ezerrel csökkent
Átalakulóban az elvárt munkahelyi kompetenciák
ĀMa már azzal tudjuk a legjobban eladni magunkat, ha a munkáltatók a fejlődés igényét, sebességét és motivációját látják bennünk – mondta Szirtes Hajnalka
A kormány újabb lépésekkel tenné rugalmasabbá a foglalkoztatást
ĀA tervek között szerepel a távmunkában végezhető tevékenységek bővítése, a munkáltató és a munkavállaló közötti megállapodás új alapokra helyezése
Közel 25 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma
ĀEgyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon
Megtartó erő a munkaerőpiacon a rugalmasság
ĀA részleges távmunka lehetősége az elkötelezettséget is növelheti – mondta lapunknak Szalai Piroska
Nagyot javult a magyar a munkaerőpiaci helyzet
ĀA pandémiás időszakot leküzdöttük, és most az a feladat, hogy további intézkedésekkelsegítsük azokat, akik vissza akarnak térni dolgozni – mondta Bodó Sándor
A gazdaság újraindulásával javulhat a foglalkoztatás
ĀKSH: 4,6 százalékos volt a munkanélküliségi ráta
Nagyobb átláthatóságot teremtett az új járuléktörvény
ĀA nyugdíjasok munkaerőpiacon maradását ösztönözve teljesen járulékmentesen dolgozhatnak, függetlenül attól, hogy ezt milyen formában teszik
Munkaerőpiaci fordulatot jeleznek a júniusi munkanélküliségi adatok
ĀA veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése óta a június 15-ei héten csökkent először a regisztrált álláskeresők száma
Enyhül a koronavírus munkaerőpiaci hatása
ĀA folyamatok alakulását érdemben befolyásolták a munkahelyek megtartását szolgáló kormányzati intézkedések, 1,2 millió magyar munkavállaló állását sikerült megőrizni
Munkaszerződés nélkül nem lehet tanulókat foglalkoztatni
ĀAz egyszerűsített foglalkoztatásnál, például mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb százhúsz napra létesíthetnek munkaviszonyt a diákok
Nehezebb új cégvezetőt találni a járvány után
ĀAz otthoni munkavégzés mind a vezetők, mind a munkavállalók számára új kompetenciák fejlesztését igényli, illetve a régi kompetenciák újraértelmezését hozta magával