Már a közeljövőben 500 rendőr kezdi meg a szolgálatot az ukrán iskolákban
Ā"Ez az egyik kulcseleme az oktatási folyamat biztonsági erősítésének”
Ā"Ez az egyik kulcseleme az oktatási folyamat biztonsági erősítésének”
ĀA miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjút, amelyben beszélt a sport terén elért eredményekről és jövőbeni tervekről is
ĀA miniszterelnök szerint a célok világosak: a háborúból ki kell maradni, a terrorizmust és a migrációt távol kell tartani a határoktól, Brüsszellel pedig meg kell egyezni
ĀA miniszterelnök közösségi oldalán is megosztotta a hírt
ĀA megbeszélésen Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, Olaf Scholz német kancellár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel is részt vett
ĀA volt miniszterelnök és veje korábban visszautasította a vádakat, amelyeket Berisha tisztán politikai indíttatásúnak nevezett
ĀA magyar miniszterelnök az új jobboldal zászlóvivője lehet
ĀOrbán Viktor a hóesésben jelentkezett a TikTokon
ĀNem kizárt, hogy Sarif indulni kíván a jövő februárban esedékes parlamenti választásokon.
ĀA miniszterelnök jelezte: Magyarország megvédi a szuverenitását
ĀZürichi beszédében a miniszterelnök felhívta a figyelmet az unió válságára, amelyre a progresszív-liberális kurzus képtelen megoldást találni
ĀA miniszterelnök és Joseph Blatter kötetlen beszélgetést folytatott a labdarúgás helyzetéről
ĀA tárgyalásokon a magyar–svájci kétoldalú kapcsolatokról, a gazdasági együttműködésről és a jövő évi magyar EU-elnökségi tervekről volt szó
ĀAlább teljes terjedelmében közöljük a miniszterelnök beszédét, amely a Fidesz 30. kongresszusán hangzott el
ĀA kormányalakítási folyamat következő lépése a koalíciós kabinet összetételének bejelentése
ĀA miniszterelnök szerint fontos megüzenni, hogy nem engedünk például a rezsicsökkentésből és a kamatstopból
ĀA miniszterelnök emlékeztetett: amikor a baloldal volt kormányon, 600 ezer ember vesztette el a munkahelyét
ĀA miniszterelnök kijelentette: Európai nézőpontból a globális biztonság, a hidegháború vége óta, most van a legrosszabb állapotban
ĀA kormány véglegesíti azt az előterjesztését, amely a kutatások kormányzati támogatását célozza
ĀNavaz Sarif ellen korrupció vádjával két alkalommal indítottak eljárást
ĀA személycseréktől a kabinet teljesítményének növekedését várja
ĀA miniszterelnök szerint a veszélyek korába léptünk, a népek tengere feltámadott, és a kirobbant hullámverések mindenhonnan jól látszanak
ĀA videó a sejtelmes, „Viktorral a jövőbe” címet kapta