A Frontex a brit határrendészet segítségére siet
ĀA szerződés lehetővé teszi a felderítési és egyéb információk kölcsönös megosztását az embercsempész szervezetek tevékenységének felszámolása érdekében
ĀA szerződés lehetővé teszi a felderítési és egyéb információk kölcsönös megosztását az embercsempész szervezetek tevékenységének felszámolása érdekében
ĀNyolc másik embert sérülésekkel szállítottak kórházba, ketten közülük nagy mennyiségű sós vizet és üzemanyagot nyeltek
ĀA belga és francia bírósági végzések alapján a hálózat 19 tagját állították elő Németországban, köztük a csoport vezetőjét is
ĀHollandia folyamatos válsághelyzettel néz szembe, ugyanis nem sikerül elengedő férőhelyet biztosítania az országba áramló menekülteknek
ĀDunja Mijatovic közleményében arra figyelmeztetett, hogy az európai kormányok egyre inkább figyelmen kívül hagyják ezen irányú kötelességeiket
ĀMég csak a megoldás sem körvonalazódik arra nézve, hogy miképp lehetne elejét venni Európa elözönlésének
ĀJelezte, az ismeretlen identitású embereket továbbra is beengednék az unió területére
ĀA királyi fegyveres erők beszámolója szerint idén még egyszerre ennyi embert nem vettek őrizetbe a tengeren
ĀLeggeri jelöltségének bejelentésekor a migrációt helyezte előtérbe
ĀA szakértők szerint a Kongó-folyó rekordárvize csak egy természeti katasztrófasorozat kezdete
ĀGreg Abbott folytatná a határkerítés építését és egy újabb ötlettel is előállt, miközben Washington bírósági útra terelné az állam és a szövetségi kormány vitáját
ĀVidéken a mezőgazdaság dominál, a migránsok nem szívesen telepednek le ezeken a területeken
ĀA parti őrség tavaly csaknem ezer migráns holttestét találta meg az ország partjainál
ĀSpanyolország tranzitvízumot vezet be február 19-től a repülőterein átszálló szenegáli állampolgárok számára
ĀKitért arra is, hogy a törökhöz hasonlóan a magyar kormány is azon az állásponton van, hogy haza kell térniük a bevándorlóknak
ĀJonas Gahr Störe miniszterelnök szerint a városvezetés ezzel túllépte hatáskörét
ĀSokan azt remélik, hogy elnyerhetik a választók bizalmát a júniusi EP-választáson a paktum életbe léptetésével
ĀNancy Faeser szerint az ellenőrzések fontosak, és segítik a harcot az embercsempészet ellen
ĀA politikus hangsúlyozta, az EP szakbizottsága a szabályozás jóváhagyásával a Soros-terv elfogadásáról hozott döntést
ĀA szenátusban is elindul a vita Alejandro Mayorkas politikai sorsáról
ĀAz egymást követő Spanyolország, Belgium és Magyarország, úgynevezett soros elnöki triót alkot az Európai Unióban, és ennek keretében Madrid segítséget fog nyújtani Budapestnek egyes területeken
ĀA Kanári-szigeteket leszámítva az illegális migránsok számának csökkenését tapasztalták az összes fő migrációs útvonalon Európában
ĀAz ország más uniós tagállamokat is meggyőzne a lépés helyességéről
ĀAnkarával a bűnügyi rendőrségi hálózat kulcsfontosságú szereplőre tett szert
ĀA csoportot irányító férfi a vád szerint 2022-ben kapcsolódott be egy illegális migránsok csempészésével foglalkozó külföldi bűnszervezet tevékenységébe
ĀSzavai szerint a valaha volt legsúlyosabb terrorfenyegetéssel nézünk szembe a világon
ĀA migráció megelőzése minden érintett fél érdeke, és ehhez elengedhetetlen a helybe vitt segítségnyújtás