Kormányzati támogatást kaptak a Homokhátság déli részének mezőőri szolgálatai
ĀAz elmúlt évben a mezőőrök tízezer határsértő feltartóztatásában vettek részt
ĀAz elmúlt évben a mezőőrök tízezer határsértő feltartóztatásában vettek részt
ĀAz EP külső határain feljegyzett illegális határátlépési kísérletek száma 2024 első két hónapjában elérte a 31 200-at, amíg ez a szám egy évvel ezelőtt 28 130 volt
ĀA szakértő szerint ez Szlovéniára, Ausztriára és Olaszországra is kihatással van
ĀA banda tagjai a Duna bulgáriai partjáról több ízben csónakkal illegálisan Romániába hoztak át Nyugatra eljutni szándékozó arabokat
ĀJanuár utolsó napjaiban vették őket őrizetbe, de a hatóságok csak most hozták nyilvánosságra
ĀParragh szerint a két fogalom nem ugyanaz, habár sokszor tévesen összemossák
ĀA munkacsoport az Európai Unión belüli rendőrségi együttműködés összehangolásával megbízott ügynökségnek, az Europolnak az égisze alatt működik majd
ĀNagyon vékony a határ a migránsok segítése és az embercsempészet között
ĀTovábbra is a földközi-tengeri útvonal számít a legveszélyesebbnek, ahol legalább 3129 migráns vesztette életét 2023-ban
ĀArról beszélt, hogy minden, a magyar kormány által negatívnak tartott szabályozó szerepel a kilenc jogszabályból álló migrációs paktumban
ĀMagyarország csaknem kétmilliárd eurót költött a déli határok védelmére
ĀKijelentette: azon szervezetek esetében, amelyek elősegítik az illegális migrációt, embercsempészetről van szó
ĀNiger új kormánya eltörölte az illegális bevándorlás elleni törvényt, amely 2015-től volt hatályos
ĀA rigai kormány az illegális bevándorlók növekvő száma miatt fokozta a határvédelmet
ĀEz volt a harmadik halálos baleset az év eleje óta a La Manche csatorna francia oldalán
ĀBeszűntetik az ellenőrzést a lengyel–szlovák határon
ĀAz utóbbi időben oly mértékben megnőtt a benyújtott menedékkérelmek száma, hogy veszélybe került a rendszer működőképessége
ĀMielőbbi változásra van szükség az uniós migrációs politikában
ĀVisszafordíthatatlan következményei lesznek annak, ha nem lesz irányváltás a brüsszeli migrációs politikában
ĀRétvári Bence elmondta, a jogszabály célja, hogy migránsok még vendégmunkásként se érkezhessenek Magyarországra
ĀA folyón bajba került hajón 280-an utaztak
ĀSzavai szerint a terrorizmus és a migráció egyfajta ördögi kört alkot, mivel a terrorizmus a bevándorlóáradatok egyik fő kiváltó oka
ĀTavaly akkora volt a migrációs nyomás, mint 2016 legkritikusabb időszakában
ĀAz észlelt migránsok közül a legtöbben Pakisztánból, Bangladesből, Nepálból, Srí Lankából, Indiából származtak
ĀA Frontex nevében szerepel a „parti őrség” kifejezés, de jelenlegi megbízatása és küldetése egyértelműen nem felel meg ennek
ĀA vendégmunkások enyhíthetik a hiányt egyes ágazatokban, de a nyelvi korlátok miatt nem tudnak minden szektorban dolgozni
ĀSzavai szerint rendkívül jelentős érdemeket szerzett abban a visegrádi együttműködés, hogy Közép-Európa erős, szuverén és versenyképes tudott maradni
ĀPénteken hat, szombaton egy, vasárnap nyolc jogellenesen az országban tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök