Elsüllyedt egy hajó Mianmarban, többen eltűntek
ĀHat civil utast és a biztonsági erők három tagját tartják számon eltűntként
ĀHat civil utast és a biztonsági erők három tagját tartják számon eltűntként
ĀAkkor, ha azok megfelelnek Oroszország érdekeinek
ĀA katonai kormányzat nem nyilatkozott az ügyről
ĀMeghalt több rendőr és helyi kormányzati tisztségviselő, valamint egy katonatiszt
ĀA mianmari katonai kormányzat nem reagált az ENSZ által közzétett jelentésre
ĀGriffiths hangsúlyozta, hogy a válságok sújtotta lakosság „többet és jobbat érdemel a vezetőitől és a nemzetközi közösségtől”
ĀAz eltűntek keresése folytatódik
ĀA földcsuszamlás vasárnap délután történt Hpakant körzetében
ĀAz elmúlt napokban öt ember esett az áradások áldozatául
ĀMintegy 55-en tartózkodtak a hajó fedélzetén
ĀA junta katonai célpontok elleni támadásokkal indokolta a bombázásokat
ĀA volt mianmari vezetőn kívül több mint 7000 elítélt részesült amnesztiában
ĀAz elmúlt két évben szinte semmit sem lehetett tudni az állapotáról
ĀÉszak-Korea a héten idén már tizenkettedszerre bocsátott fel ballisztikus rakétát
ĀAz EU nem ismeri el a katonai juntát, amely 2021 február elején vette át a hatalmat Mianmarban
ĀMár folyik a lakosság evakuálása a veszélyeztetett területekről
ĀA Mianmart uraló katonai vezetés nem tett érdemi lépéseket a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségével együtt elfogadott béketerv megvalósításának érdekében
ĀA hadsereg egyelőre nem adott ki közleményt a harcokról
ĀTavaly 390 embert ölt vagy sebesített meg akna vagy fel nem robbant lövedék
ĀAz uniós tagállamok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásukon állapodtak meg a korlátozó intézkedésekről
ĀA halálukért elsősorban a juntával szemben ellenálló erőket célzó tüzérségi támadások voltak a felelősek
ĀEzzel lezárult a volt vezető ellen folyó utolsó eljárás is
ĀA politikai foglyok, köztük a hatalomból erőszakkal eltávolított Aung Szan Szú Kji elengedését követelték az országot vezető juntától
ĀEgyre kevesebb az áldozatok száma, de még így is legalább 5500 ember robbant fel 2021-ben
ĀÖsszesen több mint 5700 fogoly, köztük csaknem 700 nő nyeri vissza szabadságát
ĀAz ENSZ emberiesség ellen elkövetett bűntettnek nyilvánította a katonai junta tetteit
ĀMianmarban mindennapos az erőszak, amióta a hadsereg 2021 februárjában erővel magához ragadta a hatalmat
ĀNemzetiségi koncert békés résztvevőire támadtak rá a junta katonái
ĀEgykori kabinetjének három tagját is bűnösnek találták
ĀA hadsereg helikoptereiről tüzet nyitottak az ottani iskolára