Idén először több energiát termel az EU megújuló forrásból, mint amennyit Oroszországból importál
ĀA gazdasági összeomlástól való félelmek alaptalannak bizonyultak – mondta Von der Leyen
ĀA gazdasági összeomlástól való félelmek alaptalannak bizonyultak – mondta Von der Leyen
ĀNyugodtan mondhatjuk, hogy jelenleg, az orosz–ukrán háború hatását még nem beszámítva, az európai gazdaságot az unió klímapolitikája teszi tönkre
ĀA klímakonferencia középpontjában a megújuló energiák elterjesztése áll
ĀA főtitkár kifejtette, véleménye szerint világszerte meg kell háromszorozni a megújuló energiákat a klímakatasztrófa elkerülése érdekében
ĀIszonyatos nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy tegye lehetővé a szélerőművek további telepítését
ĀA megújuló energiakapacitásnak több mint 10 000 gigawattot kellene elérnie 2030-ig
ĀAhhoz, hogy az irányelv jogerőre emelkedjen, a jogszabályt az Európai Unió Tanácsának hivatalosan is el kell fogadnia
ĀA kormány eddigi legvitatottabb javaslata
ĀA megújuló energiára fordított nemzetközi befektetések a 2015-ös párizsi egyezmény létrejötte óta megháromszorozódtak
ĀTalán még soha ekkora médiafigyelmet nem kaptak az energetikai problémák európai és magyarországi vonatkozásai, mint napjainkban
ĀA 2030-ra várt 6 ezer megawattos összes beépített teljesítmény már akár jövőre rendelkezésre állhat
ĀMunka nélkül maradhatnak 2030 után az LNG-terminálok
ĀNincs olyan energetikával foglalkozó mérnök (de azt is írhatnám, hogy józanul gondolkodó és számolni tudó ember), aki ne látná világosan, hogy a szél- és naperőművek építése egy költséges, környezetromboló zsákutca
ĀA pluszenergiával homokot szállítanának a már nem működő bányákba
ĀA tárolókban tovább emelkedett a földgázkészlet
ĀAmennyiben a határidőn belül az erőműegység megvalósul, a támogatási jogosultsághoz tartozó kiserőművi összevont engedélyben megállapított kivitelezési határidő is teljesítettnek minősül
ĀMagyarország meghatározó szerepet szán a megújulóknak a nemzeti energiamixben
ĀNagy lehetőséget lát a megújuló energiaforrások alkalmazásában
ĀMegújuló energiára „huzalozza át" az ország áramellátását az ausztrál kormány
ĀA megújuló energiaforrásból termelt villamos energia háromnegyedét a napenergia adta
ĀEgyre biztosabb lábakon a hazai áramtermelés
ĀKomoly veszélyt jelenthetnek a környezetre a használhatatanná váló szél- és naperőművek
ĀFőleg a bioüzemanyagok és a napenergia felhasználása nőtt
ĀHortay Olivér szerint a zöldtechnológiákra való áttérés arra kényszeríti majd az EU-t, hogy olyan országokkal kezdjen egyezkedni, mint Kína, Brazília vagy Dél-Afrika
ĀA termelés összetételét tekintve a legnagyobb változás, hogy 2021-ben az elszabaduló gázárak hatására a gáz- és szénhelyettesítés vált dominánssá Európában
ĀA fosszilis energiahordozókat annyi zöld villanyárammal kellene pótolni, amennyinek az előállítására csak több, paksnyi teljesítményű atomerőmű képes
ĀMagyarország már megkezdte egyebek mellett az ipar és a közlekedés energetikai rendszerének átalakítását - hangsúlyozta Palkovics László