Az idén is Magyarországra látogat a lappföldi Mikulás
ĀA szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját
ĀA szervezők mellett minden évben önkéntesek százai segítik a Mikulásgyár munkáját
ĀVárják Szerbiába a fiatal magyar edzőket, és nyitottak az újabb közös rendezésű tornákra
ĀMindenáron el akarják érni a céljukat
ĀBudapest az egyetlen olyan nagy európai főváros, amely megérdemli a „zsidók számára biztonságos” jelzőt – véli Michael O’Shea
ĀŐseinktől féltek Európában, de olyan vidékeken, amelyre nem is gondolt volna
ĀA külügyminiszter kiemelte: mi a szankciók helyett globális együttműködést és összeköttetéseket akarunk
ĀA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint óriási előnyük van az ukrán cégeknek az Európai Unióban működő vállalkozásokhoz képest
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, mindkét kormány fontosnak tartja a vallásszabadság ügyét
ĀA Béres Magyarország legnagyobb családi tulajdonú gyógyszergyára
ĀSzerinte Guatemala és Magyarország is a nemzetközi liberális mainstream támadása alatt áll
ĀTöbb állam is egy ilyen megoldás gyors megtalálását követeli
ĀMarsai Viktor kiemelte: ellensúlyt kívánnak képezni a migrációról való gondolkodás csakis humanitárius szempontok szerinti megközelítésével szemben
ĀA magyarok harmadikok lettek, a románok pedig aranyérmesek
ĀEz a konfliktus nem eszkalálódhat államok közti háborúvá – írta
ĀAz Európai Unió Tanácsának spanyol, belga és magyar elnökségi triójának kiemelt kérdéseit is megvitatták
ĀA produkcióban több mint 70 fiatal: 36 gyermekkari tag és 28 balettnövendék, valamint a darab szólistái vesznek részt
ĀKitért arra is, hogy egyre aktívabb a kétoldalú gazdasági együttműködés
ĀA miniszter elmondta: a megbeszélésen áttekintették a két ország védelmi és biztonságpolitikai együttműködését
ĀFelidézte, hogy az elmúlt időszakban 13 000 fejlesztés valósult meg Magyarország területén a programok keretében
ĀJelenleg is folyik a párbeszéd az EU-val arról, Ukrajna miként készül javítani az ukrajnai magyar közösség védelmén
ĀGulyás Gergely kijelentette a decemberi infláció már csak 7 százalék körül várható
ĀA vállalatcsoport az elkövetkező öt évben 150 milliárd forint értékben valósít meg digitális infrastruktúra-fejlesztéseket
ĀAz államtitkár a kormánytámogatásból felújított bolgár katonai sírok és temetőkereszt átadásán szólalt fel
ĀA felek megegyeztek, hogy tovább növelik a két ország közötti földgázösszeköttetés kapacitását
ĀA csütörtöktől szombatig tartó tornán sorrendben az ukrán, az olasz és a szlovén együttes lesz a magyarok ellenfele
ĀA bolgárok keményebben váltották be a fenyegetésüket annál, mint amennyire tartani lehetett tőle – A magyar diplomácia már felvette a kapcsolatot az ügyben a bolgár illetékesekkel
ĀAz új szlovák kormányfővel tárgyalt a magyar külügyminiszter
ĀAz ágazatban működő vállalkozások lefedik a gazdaság teljes vertikumát
ĀKezdődik az Adaptive Hussars 23
ĀA magyarok 14 ponttal az élen állnak a G csoportban