AM: Partnerként tekintünk az erdélyi gazdákra
ĀA tárcavezető emlékeztetett, a közös európai agrárpolitika és az élelmiszerellátás mindannyiunk jövője szempontjából stratégiai kérdés
ĀA tárcavezető emlékeztetett, a közös európai agrárpolitika és az élelmiszerellátás mindannyiunk jövője szempontjából stratégiai kérdés
ĀA program nagy hangsúlyt fektet az érzékenyítésre, oktatásra, illetve arra, hogy amíg lehet, családban gondozzák a beteget
ĀProcaccini kijelentette: a júniusban esedékes európai parlamenti választások búcsút intenek az Ursula von der Leyen vezette bizottsági többségnek
ĀA hagyományos területfejlesztési programok nem kellően hatékonyak
ĀAz 59 éves tréner úgy vélte, a törököké lehet a meglepetéscsapat az Eb-n, és azért imádkozik, hogy a magyar is az lehessen
ĀAz államtitkár arra figyelmeztetett, ez azt jelenti, hogy a teljes egyetértés helyett minősített többséggel lehetne meghozni döntéseket
ĀA párbeszéd fenntartása alapvető feltétele a béke megteremtésének – írta a miniszterelnök
ĀAz órákat az egyetem munkatársai, illetve külsős, katonai szakemberek tartják
ĀA 21. században a magyarokról semmit nem lehet dönteni a magyarok nélkül
ĀA korán ébredők még elcsíphették a fényes hajnali tűzgömböt
ĀA futóeseményen több mint 196 kilométert vállalnak a tókerülők
ĀZsarolás jár az ellenállásért
ĀA magyar válogatott pénteken Törökország, négy nappal később, jövő kedden pedig Koszovó csapatát fogadja a Puskás Arénában
ĀIgyekeznek megszólítani a fiatalokat, a fiatal önkénteseket is
ĀSzlovákia már eddig is támogatta a magyar álláspontot a befagyasztott orosz vagyon ügyében, ám mára Málta és Luxemburg is csatlakozott a szövetséghez
ĀA humanitárius, valamint a fejlesztési segítségnyújtás is kifejezi azt, amit Magyarország a világpolitikában képvisel
ĀNyíregyházán a pótlóbuszok és a Budapest–Szolnok–Nyíregyháza viszonylatú Tokaj InterCity-k között nem biztosítanak csatlakozást
ĀA 34 esztendős szlovák kerekes szívritmuszavarral küszködik
ĀMagyarország több területen is szeretne segítséget nyújtani a közép-afrikai országnak
ĀMegvédte Magyarországot a pápa, a német Daniel Freund azonnal beleállt a pápába
ĀA 22 éves Ceng a negyedik challenger-trófeáját emelhette a magasba
Ā2023-ban már több mint 13 ezren jutottak el a vonattal Splitbe
ĀÖt évvel ezelőtt több mint 250 bejegyzett párt volt
ĀA nap folyamán a tárcavezető Kampalában a Kyambogo Egyetem rektorával is egyeztetett
ĀGyőrben négy, Dunakeszin kettő, Szarvason és Balatonfüreden pedig egy-egy távra lehet leadni a nevezést
ĀAz írót a magyar nyelv örökségének megismertetéséért, a képzelet elfeledett dimenzióinak helyreállításáért és elegáns írásának virtuózitásáért díjazta a zsűri
ĀLétrehozandó pártját középen álló politikai erőként definiálta, amely le kíván számolni a „szekértábor-logikával”
ĀHangsúlyozta: Petőfi nem csupán a történelem, hanem a magyar költészet szabadságharcosa is volt
ĀA nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket