Az Európa Tanács Németh Zsoltot választotta frakcióvezetőnek
ĀA fideszes képviselő a brit Ian Liddell-Graingert váltotta
ĀA fideszes képviselő a brit Ian Liddell-Graingert váltotta
ĀSzijjártó Péter: Hazánk továbbra is békepárti álláspontot képvisel az ukrajnai háborúban
ĀA kisebbek mellett nagy klubok is várták focis élményekkel a kicsiket
ĀA magyar tárcavezető kiemelte, célunk, hogy tovább fokozzuk a két ország adó- és vámügyi együttműködését
ĀSchmidt Ádám: A legfiatalabbakkal foglalkozó szakembereknek összetett a feladatuk
ĀA két miniszterelnök koszorút helyez el a Szent Cirill és Metód-szoboregyüttesnél, majd meglátogatják Ohrid óvárosát
ĀA Liszt Intézetben szakmai előadásokkal és Bartók Béla által szerzett, vagy a zeneszerző ihlette zeneműveket bemutató koncertekkel várják a közönséget
ĀOrbán Balázs szerint Magyarországnak továbbra is érdemes kihasználnia az EU nyújtotta lehetőségeket, de a közösség egyre inkább a sodródás jeleit mutatja
ĀA tárcavezető és orosz hivatali partnere áttekinti a kétoldalú együttműködés kérdéseit, illetve tárgyalni fognak a világ biztonsági helyzetéről is
ĀA férfiaknál Valter mellett Dina Márton és Fetter Erik szerepel a 274 kilométer hosszú, 4470 méteres szintemelkedésű mezőnyversenyen
ĀPasszait, góljait, tetteit, megnyilvánulásait mindenki ismerte
ĀA miniszter kiemelte, reméli hogy valamennyi nyugat-balkáni tagjelölt ország érdemi lépést tud tenni a magyar elnökség ideje alatt az uniós csatlakozás felé
ĀJelenleg hivatalos érdeklődés Budapest részéről nem érkezett
ĀElegük van a zöld, a vörös és a migránssimogató ostobaságokból
ĀTakács Péter: Az előrelépés érdekében átfogó megoldásra van szükség
ĀSzijjártó Péter: Kétszázmillió euró értékű kötött segélyhitelprogramot nyújtunk
ĀMagyarország mindent megtesz, hogy az EU felkészüljön a környezeti kihívásokra
ĀIdén nyáron tárták fel a különleges ékszert rejtő, késő bronzkori kincset
ĀLehmann a kerékpározás elején zárkózott fel az élcsoporthoz, végig ott is maradt
ĀA svájci rendszerű verseny vasárnap zárul a 11. fordulóval
ĀA 31 éves játékos szerint a hazai élvonalban minden együttes bajnok akar lenni
ĀAzt kérték, hogy hatékony hozzáférést biztosítsanak a legális beutazás lehetőségéhez
ĀAz Európa Tanács a jogszabályok reformjára szólította fel Magyarországot
ĀGulyás Gergely hangsúlyozta, hogy Magyarország legfontosabb feladatának tartja déli határa védelmét
ĀSzijjártó Péter: Az Oroszországgal szembeni szankciók nem működnek
ĀLázár János: A piachoz kell a klímacélokat igazítani
ĀA nagykövet hangsúlyozta, hogy mindkét fél mindig is ragaszkodott az őszinteséghez