Mikulások tömege lepte el Budapestet
ĀA fővárosiak mellett az ország 260 településről érkeztek résztvevők
ĀA fővárosiak mellett az ország 260 településről érkeztek résztvevők
ĀA véradók tiszteletére tartott pénteki rendezvényen hetven díjat és elismerést adtak át
ĀA kormány 40 millió forinttal támogatta a véradásra alkalmas buszt
ĀA Szlovén Vöröskereszt szombaton fordult magyar kollégáihoz támogatásért
ĀA szolgálatot több száz képzett, ifjú vöröskeresztes önkéntes látja el
ĀAz egy hónapos kampány alatt több mint harminc felsőoktatási intézményben szerveztek véradást,
ĀTavaly több mint 886 millió forintnyi természetbeni adomány érkezett a szervezethez
ĀA sikeresen pályázók egy évig viselhetik az elnevezést
ĀA KDNP mindig is odafigyelt a családokra, azon belül is különösen a rászorulókra
ĀA szervezet célja, hogy mindenkit a számára leginkább megfelelő módon segíthessen
ĀÖsszefogás a bajbajutottakért
ĀSzentkirályi Alexandra: Felemelő élmény látni, ahogy a magyarok egy emberként mozdultak meg, és segítik a háború elől menekülőket - Műtétekhez szükséges egyszer használatos eszközökkel segíti ukrajnai kórházak működését a Debreceni Egyetem
ĀA köztársasági elnök felesége mind a hét régióban felkeresett a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket
ĀAz adományt a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak
ĀNorvégia megsérti az EGT tagságból származó kötelezettségeit, ezért a kormány jogi lépéseket fog tenni
ĀA középiskolák, egyetemek, főiskolák ideiglenes bezárásával nehezebben lehet elérni ezt a korosztályt
Ā„A karácsony és a téli hónapok sok kihívás elé állítják a nélkülöző családokat és az egyedülálló időseket”
ĀA MOB és a vöröskereszt 10,2 millió forint értékű adománnyal járul hozzá a védekezéshez
ĀSegít a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt
ĀDíjazott magyar innováció segítségével indítja újra a véradások szervezését a Vöröskereszt
ĀA szervezet rászoruló családokon és hajléktalanokon segít az adományokkal
ĀKorábban nem tapasztalt léptékű összefogás segíti a szervezet munkáját
ĀAz idén 15. alkalommal gyűjtik a rászorulóknak szánt felajánlásokat
ĀFlashmobot tartottak Budapesten az Újraélesztés Nemzetközi Napján