Tovább igényelhető a falusi kisboltok támogatása
ĀKét héttel meghosszabbították az eredeti határidőt, június 28-áig lehet benyújtani az egyedi kérelmeket
Újra lehet pályázni a kis falvakban a vállalkozás-újraindítási programban
ĀFontos, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, ennek érdekében a harmadik éve tartó Magyar falu program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése most először európai uniós forrásokkal is kiegészül
Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program
ĀMagyarország Budapest határában kezdődik igazán
„A vidék hazánk erőtartaléka”
ĀOlyan, a kistelepülések megmaradása szempontjából fontos szerepet betöltő, gyakran családi tulajdonú vállalkozásokat támogatnak, amelyek munkát és megélhetést nyújtanak
Indul a kistelepülési boltfejlesztési pályázat
ĀEgy-egy üzlet esetében a vissza nem térítendő támogatás mértéke elérheti a 70 millió forintot
A kormány négy újabb pályázatot ír ki falusi fejlesztések támogatására
ĀA pályázatokat május 12-e és június 11-e között lehet benyújtani
Kezdődik a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program
ĀAz alapvető cél a beruházásösztönzés
Benyújthatók az idei első pályázatok a Magyar falu programban
ĀA pályázatok beadására a Magyar Államkincstár elektronikus felületén keresztül van lehetőség április 30-ig
Egyszerűen kérelmezhető a falusi kisboltok támogatása
ĀGyopáros Alpár: A program más elemeihez képest nem pályázni kell, hanem egyedi kérelem benyújtásával jelentkezhetnek az érdeklődők
Idén több mint 250 milliárd forint fordítható falufejlesztésre
ĀGyopáros Alpár: A Magyar falu programban többi között óvodák, játszóterek, temetők megújítására lehet pályázni
„A Magyar falu program soha nem látott segítséget nyújt a kistelepüléseknek”
ĀA baloldali kormányok idején önsorsrontó politizálás zajlott a magyarországi falvak szempontjából - fogalmazott Gyopáros Alpár
Önkormányzati ingatlanok fejlesztésére is pályázhatnak a települések a Magyar falu programban
ĀA pályázat által 20 milliárd forintból valósulhat meg orvosi rendelők, óvodák, közösségi terek, művelődési házak, szolgálati lakások és többfunkciós faluházak fejlesztése és kialakítása - hangsúlyozta Gyopáros Alpár
Elérhetők hétfőtől a Magyar falu program első pályázati kiírásai
ĀIngatlanok fejlesztésére 20 milliárd, közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra egymilliárd forintos a pályázati keretösszeg
A kisboltok támogatásával bővül a Magyar falu program
ĀA támogatásból a kétezernél kevesebb lakosú települések részesülhetnek - közölte Gyopáros Alpár
Többletfunkciót kaphatnak és újra is nyithatnak a kisboltok
ĀA Magyar Falu Program eleme főleg a kétezer fősnél kisebb településekre koncentrál
Kétszázzal több faluban igényelhető a falusi csok jövőre
ĀA kormány célja a falvak népességcsökkenésének megállítása és a fiatal párok letelepedésének elősegítése vidéki környezetben
Hasznos támogatás vidéken működő civil szervezeteknek
ĀSzany önkéntes tűzoltó egyesülete gépjárművet tudott vásárolni a Magyar Falu Program segítségével
Milliárdokat fordít a kormány iskolák fejlesztésére
ĀGyopáros Alpár: A Magyar falu program célja a vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése
Újabb települések kapnak közel 10 milliárdos támogatást a Magyar falu programban
ĀTöbb mint 1000 településnek támogatja fejlesztéseit a kormány - közölte Gyopáros Alpár
A kormány célja az, hogy vonzóvá tegyék a falvakat
ĀGyopáros Alpár: A Magyar falu programmal olyan életminőséget kínálnak a fiataloknak, ami helyben maradásra ösztönzi őket
Megújult a Pannonhalmi Apátság plébániaépülete a Magyar Falu Program keretében
ĀKistelepülések lélekszámának növekedése
Két év alatt 1400 óvodát újítanak fel a Magyar falu program részeként
ĀA kormány számára fontosak a kistelepülések, illetve az, hogy a lakosság helyben maradjon és helyben boldoguljon - hangsúlyozta Gyopáros Alpár
Tovább lehet pályázni a kistelepülési iskolák felújítására
ĀKét héttel meghosszabbítja a Miniszterelnökség a Magyar falu program részeként kiírt két pályázat beadási határidejét
A Magyar Falu Program egyfajta szabadságharc
ĀHatározott cél volt, hogy ne a kormány mondja meg, mi kell a falvaknak, hanem az ott lakók döntsenek róla