Gyopáros Alpár: Vonzóvá kell tenni a falvakat
ĀA kormánybiztos közölte, Tolna vármegyében összesen 30 milliárd, Németkéren 200 millió forint értékű fejlesztést valósítottak meg
ĀA kormánybiztos közölte, Tolna vármegyében összesen 30 milliárd, Németkéren 200 millió forint értékű fejlesztést valósítottak meg
ĀKifejtette: A kabinet orvosi rendelők, bölcsődék, óvodák, iskolák felújítását, illetve létesítését támogatta több száz millió forinttal
ĀAz épület Paszab régmúltjának emlékeit, tárgyait, egy népművészeti termék készítésének hagyományait őrzi meg az utókornak
ĀNobilis Márton komoly feladatnak nevezte az élelmiszeripar megújítását
ĀKiemelte, hogy a források nagyon jól hasznosulnak
ĀGyopáros Alpár közölte, 2783 falusi kisbolt jutott átlagosan több mint 2,9 millió forintot állami támogatáshoz
ĀHangsúlyozta, hogy a program legfontosabb célja a kezdetek óta a falvak drasztikus népességszám-csökkenésének megállítása
ĀA Magyar Falu Program elsődleges célja a kistelepülések népességfogyásnak megállítása
ĀA több mint ötszáz lakosú településen 2020 óta 100,5 millió forint értékű fejlesztések valósultak meg a program révén
ĀÚgy fogalmazott: bármennyi támogatás érkezhet egy térségbe, abból igazi fejlődés, igazi életminőség-javulás csak akkor lesz, ha az valódi összefogást eredményez
ĀKincsesbánya legújabb közösségi színterére a kormány 45 millió forintot biztosított
ĀKiemelte, hogy mára minden kistelepülésen érzékelhető a fejlődés
ĀBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településre mintegy kétszázmillió forintnyi támogatás érkezett a civil szervezeti és vállalkozási támogatásokkal együtt
ĀA most átadott közösségi tér mellett 2020 nyarán adták át Magyarország egyetlen működő szélmalmát
ĀA program egyik kiemelt célja, hogy segítségével a falvakat megmentsék a kihalástól
ĀMegépült a község és Szolnok közötti kerékpárút hiányzó szakasza is
ĀMinderre a kormány eddig 130 milliárd forintot biztosított
ĀVállalkozók figyelem: összesen nyolcmilliárd forintot osztanak szét!
ĀEddig 17 milliárd forint értékben építettek lakóingatlanokat a Magyar falu programban
ĀA program elindításakor az egyik cél az volt, hogy ne csökkenjen a falvakban élők népességszáma, vagyis legyen jövő a falvakban
ĀGyopáros Alpár: Az elmúlt évtizedekben számos településen folyamatosan csökkent a népesség
ĀGyopáros Alpár kormánybiztos: A program beruházásai a kistelepülések felénél megállították a népességcsökkenést
ĀA Magyar Falu Programot „a magyar falvak írják”
ĀTöbb mint száz olyan település volt, ahol az elmúlt években, évtizedekben már bezárt üzletet újra tudtak nyitni
ĀAz alapegészségügyi szolgáltatás az egyik legfontosabb közszolgáltatás + VIDEÓ
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, hogy nem mondanak le a fejlesztésekről, készülnek azokra az időkre, amikor már kevésbé lesz nehéz
ĀA helyben élők kérései számítanak
ĀFenntartható működés és modern szolgáltatások a kistelepüléseken élők számára is
ĀA Magyar Falu Programban kapcsolatban állnak a falvakban élőkkel, a fejlesztési elképzeléseket, igényeket a helyiek fogalmazzák meg