Lengyelország titokban harcihelikoptereket szállított Ukrajnának
ĀKijev légiflottája még mindig elmaradott Oroszországéhoz képest
ĀKijev légiflottája még mindig elmaradott Oroszországéhoz képest
Ā„Készen állunk reagálni az országunk határának közelében történő destabilizációs kísérletekre” – írta Mariusz Blaszczak a Twitteren
ĀA népszavazást a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) javasolta
ĀGyümölcsök importja Ukrajnából harmadával, több mint 22 ezer tonnára emelkedett
ĀGitanas Nauseda: Együtt erősebbek vagyunk, bátrabbak, és többre vagyunk képesek
ĀA tárgyalásokat követően úgy nyilatkozott, hogy ha a migránsok már Európában vannak, szerinte az unió soha nem lesz képes „valódi megoldást találni” a helyzetre
ĀA légvédelmi rakétákra szükség van az Ukrajnának szánt, Lengyelországon áthaladó szállítmányok védelmére
ĀAz olasz kormányfő szerint ez a két ország az, „amely a legtöbbet tesz az ukrán menekültekért”
ĀA pilótának így már 129 pontja van az 5-ös kategóriában
ĀFésű a light-contact kategória 79 kilogrammos súlycsoportjában, Busa pointfightingban a 60 kilósok között lett második
ĀÚjabb rendőri egységeket vezényelnek a helyszínre
ĀOlasz politológusok méltatták hazánk az európai értékek és hagyományok védelmében betöltött szerepét
ĀA hétéves fiú egy kompról esett a vízbe, az anyja percekkel később vetette utána magát, hogy megmentse
ĀA Pravda szerint egy hónap leforgása alatt több mint száz ukrán drónt lőtt le az orosz légvédelem az erőmű körzetében
ĀValószínű csillagvizsgálóként használták
ĀVálasz arra a moszkvai döntésre, hogy a szomszédos Belaruszban állomásoztatja taktikai atomfegyvereit
ĀAz átkelés mostantól mindössze két-három percet vesz igénybe
ĀVasas Lea tavaly novemberben, Nürnbergben világbajnok volt ebben a számban Bakó Ádámmal
ĀA kémcsoport első kilenc tagjának letartóztatásáról a lengyel belügyi tárca március közepén számolt be
ĀEgyelőre semmit nem tudni a csapat létszámáról
ĀMorawiecki az Európai Unió létét fenyegető stratégiai hibának nevezte a határok megnyitását, hatékony védelmük elmulasztását
ĀA nőknél már biztos a magyar kvótaszerzés, mert nyolc ország képviselői kerültek be a fináléba
ĀA magyar csapat a fináléban a franciákkal csap majd össze
ĀA migrációs nyomás miatt Lengyelország riasztórendszerrel felszerelt acélkerítést telepített a Fehéroroszországgal közös határon, amelynek védelmét ezentúl katonai őrjáratokkal is megerősítik
ĀA kőszegi bokszoló cseh és norvég rivális legyőzésével jutott a negyeddöntőbe
ĀA döntőért a világranglistát vezető olaszokkal vívnak a magyarok