A királyi ékszer, amely átkot hozott viselőire
ĀA Fekete Herceg rubinja átka évszázadok óta él
ĀA Fekete Herceg rubinja átka évszázadok óta él
ĀMalajzia alkotmányos monarchia, ahol a kilenc ősi szulanátus családfői saját maguk közül választanak uralkodót öt évre
ĀMesék, legendák, versek és mondókák főszereplője
ĀAz 52 éve uralkodó II. Margit újévi televíziós beszédében jelentette be lemondását
ĀA miniszter a csaknem négymilliárd forintból megépült Koronázó Bazilika Nemzeti Emlékhely Látogatóközpont átadásán szólalt fel
ĀAz új Fico-kormány államtitkára azt ígéri, Szlovákia királyává teszik Krisztust
ĀA délkelet-ázsiai ország parlamentáris demokrácia szerint működik, ahol a király a szövetségi államfő
ĀA könyv kimondottan a nagyközönség számára íródott
ĀMost már azt is tudni, hogy mi baja volt
ĀHarry a koronázás végeztével egyenesen a repülőtérre indult
ĀMakacsul tartja magát a pletyka, hogy a király menye álruhában vett részt a ceremónián
ĀElképesztő eseményeket jósolt meg az állítólagos időutazó
ĀPierce Brosnan és Bear Grylls is méltatta az új király katonai képzettségét
ĀTerített asztalok és nemes italok várják a polgárokat
ĀLovas kisplasztika és a királyi pár hivatalos monogramjaival ellátott túrabakancs
ĀA brit koronázások sosem unalmasak
ĀEgy 530 karátos gyémánt, egy aranykanál, egy „lopott” kő: ezektől a tárgyaktól lesz Károly király
ĀAlbanese be fogja tartani a protokollt
ĀAz uralkodó többek szerint nagyon beteg lehet
ĀA háromnapos koronázási hétvégén hallható felvétel országnyi embertömeghez jut majd el
ĀKárolyt szombaton koronázza meg a Canterbury érseke a londoni Westminster-apátságban
ĀA koronázás hétvégéjére még a Mission Impossible forgatását is leállítják
ĀAz Egyesült Államok elnöke, a korábbi gyakorlatnak megfelelően nem vesz részt a királyi koronázáson
ĀAmíg Vilmos herceg felesége és a gyerekei előkelő helyet foglalnak majd el a koronázáson, könnyen lehet, hogy Harry herceget a 10. sorba száműzik
ĀA brit uralkodó koronázása május 6-án lesz a Westminster-apátságban
ĀA szerencsések arany pecsétgyűrűvel gazdagodhatnak
ĀAlbum is készül a brit uralkodó koronázásának zenei programjáról