Nehéz időkben szükség van olyan biztos pontokra, amilyen a domonkos rend jelenléte
ĀSoltész Miklós megköszönte a nővéreknek, hogy nemcsak a domonkos közösség életét szolgáló, hanem kifelé nyitott központot hoztak létre
ĀSoltész Miklós megköszönte a nővéreknek, hogy nemcsak a domonkos közösség életét szolgáló, hanem kifelé nyitott központot hoztak létre
ĀManapság gyakran tűnik úgy, mintha a Kelet a Nyugattal csapna össze, és ebben Magyarország helyét át kellene gondolni. Miért kellene? Ezer éve ott van a helyén
ĀA szeretetszolgálat Magyarországon a szociális szakma legrégebb óta folyamatosan működő egyházi fenntartású szakmai szervezete
ĀA magyar kormány kész az Európai Unióval együttműködni az unión kívüli szolidaritás vállalásában
ĀAz emberi lét alapját ugyanis éppen ez a szellemi hierarchia jelentette és jelenti ma és a jövőben is, akkor is, sőt akkor még inkább, ha ennek az ellenkezőjét éljük át
ĀAz államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán szólalt fel
ĀAnnak a családnak van jövője, melynek tagjai ajándékként tekintenek egymásra és a gyermekre
Ā„Nekünk itt, a Kárpát-medencében élő más népekkel együtt olyan együttműködést kell kialakítanunk, amely lehetőséget biztosít arra, hogy ez a régió Európa új súlypontja lehessen” – nyilatkozott
ĀIstván és utódai kemény kézzel léptek fel a pogánysággal szemben, de a magyarság lelkéből kiűzni soha nem tudták a vágyat a vándorlás, a táltostüzek misztériumai iránt. Szerencsére
ĀSzent István király olyan fontosnak tartotta Nagyboldogasszony ünnepét, vagyis Mária égi születésnapját, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába.
ĀBefejeződött a székesfehérvári Szent István király székesegyház rekonstrukciója, amelyet a bíboros áldott meg a város fogadalmi ünnepén
ĀA Szűzanya tiszteletére búcsújáróhelyek sora emlékeztet Európában
ĀSzámos kihvással néznek szemben a határon túli magyarok
ĀMásodik állomásunk a Pápai Magyar Intézet és a magyar állam által támogatott olaszországi misszió kapcsolatát járja körül
ĀA Hungary Helps program keretében már félmillió embernek segítettünk a hazatérésben vagy az otthon maradásban, s több mint százmillió dollárt fordítottunk iskolák, kórházak és templomok építésére, felújítására és működtetésére - közölte Szijjártó Péter
ĀAz egyháznak az a feladata, hogy védje a fontos pilléreket, az értékeket és az emberi létezés méltóságának a feltételeit
ĀA mielőbbi békekötésen kell munkálkodnunk minden lehetséges módon - hangsúlyozta az EP-képviselő, aki néppárti frakciótársaival I. Bartolomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárkához látogatott
ĀAz ünnepségen részt vett Kövér László és Semjén Zsolt, valamint a Magyar Püspöki Konferencia tagjai
ĀHa a keresztények képesek olyan közösséget alkotni egymással, amelyre felfigyel a világ, az tanúságtétel a hitükről - hangsúlyozta a bíboros
ĀA csíksomlyói búcsú szónoka, Udvardy György veszprémi érsek a ferences szerzetesek jelmondatára, a Pax et bonumra (Béke és jóság) építette prédikációját
ĀErdő Péter reményét fejezte ki, hogy a rendezvény résztvevői a „lélek és a szellem épülésére szolgáló könyvek által” megerősödnek a szeretetben és elmélyülnek hitükben
ĀVelünk szemben áll egy ideológiai úthenger – hangsúlyozta Szijjártó
ĀA bíboros az esztergomi bazilikában mutatott be szentmisét húsvét vasárnapján
Ā„Jézus jó hírével, a feltámadás vigasztaló szavával odaléphetünk, odafuthatunk, odarohanhatunk az emberekhez, mert ők várják ezt a jó hírt
ĀHagyjuk, hogy Krisztus békéje belépjen életünkbe, szívünkbe, otthonunkba - mondta húsvéti beszédében a katolikus egyházfő
ĀA húsvét hajnali történetben a félelem és az öröm egybetartoznak, az ünnep üzenete mégsem elbizonytalanítani akar - mondta Balog Zoltán
Ā„Az a kereszténység, amely az Urat a múlt roncsai között keresi, és bezárja a megszokás sírjába, húsvét nélküli kereszténység”
ĀAz evangélikus püspök rámutatott: A keresztény ember segítségnyújtásának sajátos vonása a másik emberben Jézust felismerő hitből táplálkozik
ĀA református püspök arról beszélt: A háború árnyékában ünnepelt húsvét még inkább lehetőséget ad, hogy a „szenvedésről a feltámadás fényében gondolkodjunk”