Ma kezdődik az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus
ĀA nagyszabású egyhetes esemény vasárnap délután kulturális műsorral és szentmisével veszi kezdetét
ĀA nagyszabású egyhetes esemény vasárnap délután kulturális műsorral és szentmisével veszi kezdetét
ĀA Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus különböző programjaira összesen több mint 200 ezren regisztráltak
ĀA szeptember 4-től 12-ig tartó rendezvénysorozaton országszerte tartanak koncerteket, lesznek filmvetítések, beszélgetések, családi és szerzetesi programok
ĀMarton Zsolt: Ferenc pápa homíliájában bizonyára lesznek számunkra útmutatások, mert hisszük, hogy amit mond az egyház földi vezetőjeként, az a Szentlélektől van, és arra nekünk figyelemmel kell lennünk
ĀBábel Balázs: A szellemi dolgok nem olyan módon vonzóak, mint például a kábítószer vagy mint a strand. Ha így lenne, akkor az Isten túl hasznos lenne ahhoz, hogy Isten legyen
ĀAz egyház küldetése nem a társadalom megreformálása, hanem az elérkezett Isten országának meghirdetése – mondta Varga László kaposvári megyéspüspök
ĀA találkozón Orbán Viktor vezetésével népes magyar küldöttség van jelen - Ferenc pápa pénteken audiencián fogadta a résztvevőket, hazánkat Novák Katalin és Balog Zoltán képviselte
ĀA megbeszéléseken szó esik a keresztények helyzetéről, az afganisztáni eseményekről és a genderideológia által országaink elé állított kihívásokról is
ĀAz állam semmilyen formában nem szól bele az egyház által rendezett programokba, a törzs elsődleges feladata a rendezvényre látogatók biztonságának szavatolása - hangsúlyozta Kovács Zoltán
ĀAz eseményen számos más egyházi vezető mellett részt vesz I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka is - közölte Erdő Péter bíboros
ĀSoltész Miklós jövőbe látó pápának nevezte II. János Pált, aki a kommunizmus bukása után arra figyelmeztetett, hogy nem lesz könnyebb ezután
ĀSoltész: Magyarországon az egyházak is részt vállalnak a gazdaság újraindításában
ĀLapunk publicistája, Kiss Antal teológus az EWTN katolikus televízióban Ferenc pápa magyarországi látogatása előtt beszélgetéssorozatot indított
Ā„A Szent Koronát ábrázoló kocsi szorosan kapcsolódik Nagyboldogasszony ünnepéhez”
Ā„A keresztény fenntartású intézmények, nevelői közösségek messze a társadalmi, anyagi, emberi racionalitáson túl képesek adni, hiszen éppen ez a sajátos küldetésük”
ĀAz ország egységét lehet keresztény értékekre alapozni
ĀNémeth Szilárd a Halászbástya tövében álló Hunyadi János-szobornál tartott megemlékezést
ĀNyilvánosságra hozták a Szentatya budapesti és szlovákiai látogatásának programját
ĀPüspöki állásfoglalás
ĀAz 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódóan kiállítás nyílt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő székházában
ĀA 84 éves egyházfőnek vastagbél-divertikulózis, más nevén bélfali sérv miatt van szüksége az operációra
ĀA zárómisét szeptember 12-én délután mutatja be a Szentatya a Hősök terén
Ā„Magyarország kormánya a hit és a család védelmét és a nemzetiségi közösségeket is fontosnak tartja”
ĀSoltész: Kiállunk Szent II. János Pál öröksége mellett
ĀVan véleménykülönbség a Szentatya migrációval kapcsolatos véleménye és a kormány álláspontja között - nyilatkozta Orbán Viktor a Glas Koncila horvát hetilapnak
ĀSemjén: A pusztulás felelőseit név szerint ismerjük, ám az építők és értékteremtők nevei homályban maradtak, ezt az adósságot azonban törlesztenünk kell
ĀNovák Katalin: Nekünk európaiaknak a kereszténység nem választás kérdése, hanem predesztináció
ĀA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a testület nyári rendes ülésén tárgyaltak
ĀA Lengyel Köztársaság parancsnoki keresztjét Jerzy Snopek budapesti lengyel nagykövet adta át
ĀA huszonnyolc alkotó, az európai kultúrát alapvetően meghatározó keresztény vallási hagyomány erejéről, valamint a mai napig érvényes szellemi hatásáról tesz tanúságot