És akkor 125. A szerelmes sportlédi 2.
ĀA legendáknak mindig van valóságalapja, tehát Szent Erzsébetének is van
Nyolc magyar kutató érkezhet az amerikai intézménybe
ĀA washingtoni Biblia Múzeumban írt alá kutatási megállapodást Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter
Semjén Zsolt: Menthetetlen és visszataszító néhány pap közelmúltbeli botránya
ĀVisszataszító a kettős élet, a szemforgatás, mindez súlyos bűn, mutatott rá a kormányfőhelyettes – A Pitagorasz-tétel akkor is igaz, ha a matektanár alkoholista, Jézus Krisztus evangéliuma akkor is érvényes, ha a plébános részeges vagy bűnös
Varga Mihály: A kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett
ĀMiközben tőlünk nyugatra templomok tűnnek el, Magyarországon és a külhonban háromezer templom építését vagy felújítását támogatta a kormány az elmúlt évtizedben
Jelenleg háromezer kisgyermeket nevelnek az egyházi bölcsődékben
Ā2010 óta több mint kétszeresére emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma az országban
Magyarország a kontinentális szuverenitásvédelem bajnoka
ĀVissza kell állítani a keresztény alapokon nyugvó tandemet
Magyarországot egyre többen gondolják Nyugaton a béke szigetének
ĀBudapest az egyetlen olyan nagy európai főváros, amely megérdemli a „zsidók számára biztonságos” jelzőt – véli Michael O’Shea
Felújított egyházi óvodákat adott át Soltész Miklós Miskolcon
ĀNem az egyházakat érő vádak fontosak, hanem az, amit a felekezetek és azok tagjai tesznek
Simicskó István: Fontos a lelkünk és a hitünk ápolása
ĀA KDNP frakcióvezetője kiemelte, számos káros és veszélyes folyamat leselkedik például a gyermekekre
A Szentlélek eljövetelét ünneplik vasárnap a keresztények
ĀGörög elnevezésből ered a jeles nap
Mesterszakos hallgatóknak hirdet ösztöndíjat a KDNP
ĀA keresztény értékek mentén szerveződő párt- és szakpolitika iránt érdeklődőknek kíván lehetőséget biztosítani a szervezet
Novák Katalin: A hagyományos családokat és a családi értékeket támogatjuk
ĀA köztársasági elnök vezető amerikai keresztény értelmiségiek előtt arról is beszélt, hogy a háborút nem táplálni kell, hanem megállítani
Erősödik a KDNP és az RMDSZ kapcsolata
ĀKözösen kívánnak fellépni a hagyományos keresztény értékek, a nemzeti közösség, és a családok védelme érdekében
Új év, új remények
ĀA mai világhelyzetben, amikor úgy tűnik – és nem alaptalanul –, hogy elhatalmasodik a sokféle rossz, pont ekkor „árad túl a kegyelem”. Ennek a jeleit is megfigyelhetjük
Szijjártó Péter: Alapvető érdekünk a kelet–nyugati együttműködés
ĀNem írhatja felül a fizikai realitásokat az ideológiai, vagy politikai megközelítés
