Rendőrt késeltek meg a Tour de France befutójánál
ĀA késelőt a lábán meglőtték, majd a földre teperték a rend őrei
ĀA késelőt a lábán meglőtték, majd a földre teperték a rend őrei
ĀIzgalmas rendezvények is kapcsolódnak majd a centenáriumát ünneplő kerékpáros körversenyhez
ĀHazánk háromezer kilométernyi hajózható folyóvízzel rendelkezik
ĀIdén a lehető legtöbb vb-futamon szeretne rajthoz állni és mindegyiken pontokat szerezni
ĀA szervezők az eset után leállították a versenyt, és minden további szám küzdelmeit elhalasztották
ĀAz időben elkezdett kezelések lassítják a leépülést
ĀA futásban az erejét kiválóan beosztva, jó taktikával jött fel egészen a dobogós helyezésig
ĀCsak a célfotó alapján lehetett eldönteni a végeredményt
ĀA sprintversenyben úszás, kerékpározás és zárásként futás várt a mezőnyre
ĀEgyütt bringázott a Terminátor csapatával Andy Vajna özvegye
ĀAz új rekordot Vittoria Bussi állította be szombaton a mexikói Aguascalientesben
ĀA hollandok és a dánok után a magyarok kerékpároznak a legtöbbet Európában
ĀHamarosan indul a közbeszerzési eljárás
ĀE-cargo teherkerékpárok a tisztább környezetért
ĀAusztráliában is a címvédő volt az országúti kerékpározás időfutamának győztese
ĀJászapáti Petra, a téli olimpiai bronzérmes gyorskorcsolyázó kerékpárral sem ügyetlen
ĀPofátlan baloldali pénzbehajtás: hatszáz forintos óradíj, kiterjesztett övezetek, néhol este tíz óráig is ketyeg az óra
ĀGulyás Gergely átadta a Budapest-Etyek közötti aszfaltutat
ĀEzt David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség elnöke erősítette meg
ĀPénteken délelőtt és szombaton egész nap készülhetnek a fővárosiak lezárásokra
ĀSzinte a lőtéri kutya se használja az autósok kárára létrehozott biciklisávokat, a népligeti felüljárónak hívott romhalmazra pedig már a buszok sem hajthatnak fel
ĀA városligeti pálya új élményt jelent a versenyzőknek +GALÉRIA
ĀA kutatások szerint az emberek átlagosan 5-7 kilométert vállalnak be hagyományos kerékpárral, ha munkába járásról van szó
ĀEgyre több környezetkímélő lehetőség közül választhatnak a kirándulók
ĀRévész Máriusz: Az összeg mintegy 1200-1400 kilométer kerékpárút megtervezésére lesz elegendő