Menczer Tamás: A kormány elvárja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja a 2015. előtti jogokat
ĀA hétfői találkozón a magyar delegáció 11 pontban összegezte a kisebbségekkel kapcsolatos elvárásait
ĀA hétfői találkozón a magyar delegáció 11 pontban összegezte a kisebbségekkel kapcsolatos elvárásait
ĀA külügyminiszter elmondta, mit kér az ukrán delegációtól Ungváron - Egy munkacsoportnak tíz napja lesz kisebbségi kérdések végleges lezárására - A felek közelebb kerültek az Orbán–Zelenszkij találkozóhoz
ĀIgen, Kárpátalja, újra meg újra. A szovjet idők vége felé nyílt meg előttünk ismét, Erdélytől vagy a Délvidéktől merőben elütő univerzummal
ĀA módosítás öt kárpátaljai járás lakosait érinti hátrányosan
ĀAz esetet jelenleg is vizsgálják – közölte a Kárpátaljai Rendőrség
ĀMinden régiónak meg kellene írnia a maga történetét – tette hozzá
ĀViktor Mikita Facebook-posztban méltatta a kárpátaljai magyarokat
ĀEngedélyekre lesz szükség a határmenti zónában
ĀAz államtitkár bízik abban, hogy ezt az összefogást a kárpátaljai magyar közösség is érzi
ĀAz általuk okozott kár értéke 681 ezer hrivnya
ĀA határőrszolgálat közölte, hogy a csoport megpróbált elmenekülni
ĀIdén a körülmények ellenére is megérkezett Kárpátaljára a Betlehemi Békeláng
ĀSikkasztás gyanúja miatt házkutatást tartottak az ungvári városi tanácsban és egyes tisztségviselők otthonában
ĀAz ország budapesti nagykövete szerint csak idők kérdése és Krímből is kiszorítják az oroszokat
ĀSérelmezte azt is, hogy a háborús helyzetben az önkormányzati vezetők fizetésemelést szavaztak meg maguknak
ĀÖsszesen huszonhat ember sérült meg, közülük hatan súlyosan, a támadó pedig életét vesztette
ĀA helyszínen nyomozó és szakértői csoport dolgozik
ĀA nőkkel ordítoztak, a termálfürdő igazgatójával szemben fizikai erőszakot alkalmaztak
ĀA baktériumok a behatolás helyén elszaporodnak, toxin termelődik, majd kialakulnak a tünetek
ĀA fák szállítása, tárolása és értékesítése 17 000-től 25 500 hrivnyáig terjedő pénzbírsággal is büntethető
ĀTitkos megállapodásra volt szükség ahhoz, hogy Ungvárt ne érje rakétatalálat eddig
ĀAz izraeli katonák nemcsak kézifegyvereket, hanem páncéltörő fegyvereket is találtak
ĀKárpátalja egyik legtapasztaltabb önkormányzati vezetője volt
ĀA szelvényt 45 hrivnyáért vásárolták
ĀErőszakos ukránosításról szó sincs – jegyezte meg Viola von Cramon-Taubadel