Zelenszkij köszönetet mondott Kanadának, amely „emberek ezreit segített megmenteni”
ĀA Justin Trudeau vezette kanadai kormány az egyik leghangosabb támogatója Ukrajna védelmének az orosz invázió tavaly február 24-i kezdete óta
ĀA Justin Trudeau vezette kanadai kormány az egyik leghangosabb támogatója Ukrajna védelmének az orosz invázió tavaly február 24-i kezdete óta
ĀIndia a hírt a két ország közötti diplomáciai feszültség közepette jelentette be „operatív okokra” hivatkozva
ĀAz indiai kormány „teljes mértékben visszautasította” és „abszurdként” jellemezte a kanadai vádakat
ĀJustin Trudeau nem várt kellemetlenségekkel nézett szembe
ĀMost további halálesetekban való részvétellel vádolták meg az interneten mérget árusító kanadai férfit
ĀA nyugati célpontok elleni kibertámadások egy részét Oroszországból és Iránból követik el
ĀA rendőrség azután kezdett nyomozni, hogy tragikus hirtelenséggel, gyanús módon meghalt egy felnőtt Kanadában
ĀYellowknife város összes lakójának el kell hagynia otthonát, a repülőgépek már megérkeztek
ĀMár több ezren menekültek el a kanadai Északnyugati Területek fővárosából, Yellowknife-ból
ĀA térségben idén eddig 265 erdőtűz keletkezett, jóval több az elmúlt tíz év 185-ös átlagánál
ĀA dán sportoló a következő fordulóban a wimbledoni torna idei bajnokával, a cseh Marketa Vondrousovával találkozik
ĀEgy kanadai férfi majdnem végleg alulmaradt a horgára akadt ragadozóval vívott küzdelemben
ĀJustin Trudeau és Sophie Trudeau ezt közösségi oldalán jelentette be
ĀA kormány fokozatosan szigorodó intézkedések sorát vezeti be a következő két évben a dohányzás visszaszorítására
ĀA tíznapos TIFF nyitófilmje Taika Waititi futballvígjátéka, a Next Goal Wins lesz
ĀEgy időre hetvenezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül
ĀA Megafon és számos szervezet mellett művészek és az Ermitázs igazgatója is a kitiltottak között van
ĀÚj internetes ügynökséget hoznának létre
ĀA bíróság hozott döntést a vitás kérdésben
ĀA két állatot a tudósok szerint vulkanikus sárlavina ragadta el, így maradt fenn a jelenet
ĀAz eddigi legsúlyosabb év Kanadában 1989 volt, amikor az egész év leforgása alatt 7,3 millió hektár erdő égett le
ĀA nyolcnapos expedíció 86 millió forintba kerül személyenként
ĀA hivatalos légminőség-térképek szerint a legrosszabb, „nagyon egészségtelen” szintű volt a besorolás Wisconsin, Illinois, Indiana és Ohio államok nagy részén
ĀA Kanadában továbbra is lángoló erdőtüzek okozzák a levegőminőség-riasztást
ĀA magyar juniorok a decemberi, hazai rendezésű divízió I/A vb-re készülnek, ennek lesz az első állomása a kanadaiak elleni találkozó
ĀOrszágszerte 470 aktív tüzet regisztráltak, közülük 244-et még nem sikerült ellenőrzés alá vonni
ĀA Ferrari bizony az autók mindkét oldalára rossz sorrendben ragasztotta az olasz zászló színeit
ĀIdén már több mint százezer embernek kellett elhagynia lakhelyét az erdőtüzek miatt