Róma bekérette az iráni nagykövetet
ĀAz olasz sajtó szerint a két hete letartóztatott Cecilia Salát magánzárkában tartják fogva
ĀAz olasz sajtó szerint a két hete letartóztatott Cecilia Salát magánzárkában tartják fogva
ĀA megújulás a kutatási és innovációs ökoszisztéma megerősítését célzó Neumann János Program mérföldköve
ĀAz alkotmánybíróság megüresedett helyeinek betöltéséről határozott
ĀZsigmond Barna Pál: Ez geopolitikai szükségszerűség
ĀKirály Nóra: Az állam segít mindenkinek, aki bajba kerül
ĀA politikus hangsúlyozta, Till Tamás meggyilkolása ügyében igazságot kell tenni
ĀElfogták a gyilkossággal gyanúsított férfit
ĀEz elősegíti a hatóságok munkáját a mihamarabbi vizsgálatok lefolytatásában
ĀA felelős államoknak fel kell hagyniuk jogellenes tevékenységükkel
ĀA támadások aláássák legitimitását, igazságszolgáltatási képességét
ĀUrsula von der Leyen német politikus a második ciklusát kezdheti meg
ĀGideon Szaár izraeli külügyminiszter közölte: Jeruzsálem fellebbez a döntés ellen
ĀAz intézmény megteszi a szükséges jogi lépéseket
ĀLeállítják azokat a platformokat, amelyek istenkáromló tartalmakat jelenítenek meg
ĀDömötör Csaba: Kisstílű politikai alkut kötöttek
ĀKupjanszk irányában tovább nyomulnak előre
ĀDömötör Csaba: Eddig is nagy meggyőződéssel támogattuk, ezután is ki fogunk állni mellette
ĀA támadó olyan erővel szúrta meg a sértetteket, hogy a konyhakés pengéje letört a markolatról
ĀElőállították az elkövetőt, aki később a kapitányság folyosóján újra nekirontott egyikükre
ĀJövőre tilos lesz az arcot teljesen eltakaró ruhadarabot viselni közterületen
ĀAz EU üvegházhatású gáz-kibocsátásának 75 százaléka az energiából származik
ĀDeutsch Tamás: Erős tagállamok hatékony együttműködésére van szükség
ĀA keresetben leszögezték: csak a hivatalosan elfogadott jelképek használhatók
ĀA nő helyhatóságok számláiról négy éven át többször is a sajátjára utalt összegeket
ĀAz elsőfokú ítélet ellen a két vádlott fellebbezést nyújthat be
ĀHáborús bűnök elkövetésének indokával indult eljárás a férfi ellen
ĀFolyamatosan azon dolgozott, hogy a ma is legfontosabb értékeinket elmélyítse és képviselje